Hideg úrinő

– Kapcsold be a szirénát! – mondta Gyuszi bátyja. A Trabant anyósülésén ült, anya nővére mellett. Én meg hátul.

  – Gyuszikám – nevetett fel idegesen anya nővére –, nem a rendőrautóban vagy, most az én Trabantomban vagyunk.

  – Bogyóka – kérdeztem anya nővérét, mert így hívtuk mindannyian őt a családban, bár a név eredete homályba veszett –, miért akarja Gyuszi bátyja, hogy kapcsold be a szirénát?

  Anya nővére a kezével tett egy jelzést, mintha söröskorsót emelgetne:

  – Klárikám, tudod, ma túl sokat emelgette a súlyt Gyuszi bátyja.

  Súlyemelő – ez volt a családban annak a kódja, ha egy férfi ivott. A férfiak ittak, a nők pedig csitították őket, így ment minden családi összejövetelen.

  Gyuszi bátyja rendőr volt. Mokány, barna hajú, bajszos ember, akkoriban úgy hívták a pozícióját, hogy körzeti megbízott. Fontossága teljes tudatában járt-kelt a világban. Falusi fiúként ez a lehetőség mutatkozott a kitörésre. A felemelkedéssel járó feszültségeket viszont úgy vezette le, hogy ivott. Ezt már egész kiskoromban tudtam, az elkapott párbeszédekből és a Gyuszi bácsit körüllengő, összetéveszthetetlen alkoholszagból.

  – Gyere, Klárikám – mondta egyszer. Akkor még óvodába jártam, és épp a szülői házában tartózkodtunk, ugyanis ő anya nővérének a sógora volt. Vonakodtam vele tartani.

  – Na, ne félj – igyekezett megnyugtatni. – Csak fel szeretnélek emelni, hogy megmutassam neked, a postaládába fialtak a fecskék. Tele van most kismadárral a postaláda.

  Végül is hagytam neki. Benéztem, és tényleg ott volt a sok kis tátogó fióka, pelyhesek.

  – Na, ugye, nem történt semmi rossz – mondta Gyuszi bátyja.

  Aztán már nagyobbacska koromban, épp az unokatesóm ballagását ünnepeltük. Roskadoztak az asztalok, tele mindenféle finomsággal. Épp egy krémest nézegettem, hogy érdemes lenne megkóstolni.

  – Na, gyere ide Gyuszi bátyjához – bukkant fel hirtelen Gyuszi bácsi a semmiből. Én épp egyedül voltam, ami ritkaságnak számított, anya és apa úgy őrzött mindig, mint legféltettebb kincsünket. Nem szerették volna, hogy bármilyen rossz élmény érjen.

  – Adj egy puszit Gyuszi bátyjának – folytatta, és már a közelemben éreztem alkoholgőzös leheletét.

  – Dehogy adok – húzódtam el.

  Gyuszi bátyja mérges arcot vágott:

  – Na, te is olyan vagy, mint az anyád, hideg úrinő – mondta Gyuszi bátyja nekem, a tízéves, hosszú barna hajú lánynak. És dühösen elviharzott.

  – Mi történt? – bukkant fel apa, aki az abszolút biztonságot jelentette. Látta az elkámpicsorodott arcomat.

  – Idejött Gyuszi bátyja, és puszit kért. És nem adtam neki, és azt mondta, hogy hideg úrinő vagyok, mint az anyám – összegeztem a történteket.

  Apa arca elkomorult: – Legjobb, ha a közelébe se mész ennek az embernek. Soha többet – mondta indulatosan, bár apát nehéz volt kizökkenteni a nyugalmából.

  Ezt könnyű volt betartanom, hiszen apa közelében szerettem lenni mindig.

  Hazafelé, már a Zaporozsec autónkban ültünk, amikor apa visszatért a témára:

  – Látod, kislányom, ezek a veszélyes férfiak. Akik először csak ölelgetik a kislányokat, aztán mást is csinálnak velük, amit csak felnőtteknek szabad, és akkor is csak szerelemből. Óvakodj tőlük, mindig.

  Nem értettem pontosan, hogy apa mire gondol, de tovább kérdezni sem mertem. Szerettem volna elfelejteni a történteket.

  Aztán egy hajnalban csörgött a telefon. A hajnali telefon mindig rossz hírt jelentett. Anya vette fel, és annyit hallottam a másik szobából:

  – Igen. Értem. Sajnálom. Menjünk segíteni? Jó, ott leszünk.

  – A nővérem volt az – mondta anya apának. – Meghalt Gyuszi. Azt mondta, menjünk segíteni.

  Anya nem sírt. Pedig rossz hírnél mindig szokott.

  – Menjek én is? – kérdezte apa.

  – Nem kell, menj be dolgozni nyugodtan – válaszolta anya.

  Gyuszi bácsi lakása közel volt hozzánk, hamar odaértünk.

  – Nézd, csak húgocskám, mit találtam.

  Anya nővére egy kacsintós pénztárcát és fekete-fehér fotókat lobogtatott a kezében. A fotókon fiatal nők voltak, trafikokban lehetett akkoriban ilyen képeket venni.

  Anya meg sem tudott szólalni.

  – Ezeket most szépen elégetjük – mondta anya nővére, aki mindig is a cselekedetek embere volt. Elővett egy mélytányért, beledobálta a fotókat, és egy gyufával felgyújtotta az egészet. Láttam fellángolni, majd elhamvadni a képeket. Olyan volt ez az egész, mint egy szertartás, amelyen elűztük a gonoszt. Gyuszi bátyját többet nem emlegettük a családi összejöveteleken.

Tóth Eszter Zsófia

Pepsi Cola a Tik Tak presszóban

A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán...

Tóth Eszter Zsófia

Pepsi Cola a Tik Tak presszóban

A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán...

Balogh István

Az én emlékem

Posztgraduális tanulmányaim során, a múlt század nyolcvanas éveinek második felében, magyar nyelvészetre iratkoztam be az Újvidéki Egyetemen, ám a párhuzamos...

Balogh István

Az én emlékem

Posztgraduális tanulmányaim során, a múlt század nyolcvanas éveinek második felében, magyar nyelvészetre iratkoztam be az Újvidéki Egyetemen, ám a párhuzamos...

Csáky S. Piroska

Húsz év távlatából

Bori Imre húsz éve nincsen közöttünk. Tanítványai, tisztelői a hatvanötödik születésnapjára a munkásságát összegező bibliográfiával...

Csáky S. Piroska

Húsz év távlatából

Bori Imre húsz éve nincsen közöttünk. Tanítványai, tisztelői a hatvanötödik születésnapjára a munkásságát összegező bibliográfiával...

Bori Mária

A gyermek és a könyv

„Nincs szebb látvány, mint a könyv fölé hajló gyermek” – kezdi írását Bori Imre az 1957-ben a Szülők könyvtára sorozatban megjelent könyvecskében,...

Bori Mária

A gyermek és a könyv

„Nincs szebb látvány, mint a könyv fölé hajló gyermek” – kezdi írását Bori Imre az 1957-ben a Szülők könyvtára sorozatban megjelent könyvecskében,...

Ózer Ágnes

„A vajdasági irodalom mi vagyunk”

(Tomán László Bori Imrének)   Nincs annál nehezebb, így húsz év múltán sem, mint a legközelebbi hozzátartozókról, ebben az esetben az...

Ózer Ágnes

„A vajdasági irodalom mi vagyunk”

(Tomán László Bori Imrének)   Nincs annál nehezebb, így húsz év múltán sem, mint a legközelebbi hozzátartozókról, ebben az esetben az...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....