Itt, itt van a vadászmező, barátném, és örök is, úgy látom.
Mert nekem az már örök, amit lassan itt hagyok. Hát minek ütöd a kutyádat, hogy nem ment föl, veled, haza.
Ugyan miféle haza lesz itt, miféle paradigmaváltás? De az biztos, hogy én örülnék, ha ilyen kutyám lenne. Igen, aki feltalálja magát, már most, az életemben. És be-betér oda, ahol enni kapott egyszer. És te, ha láttad volna őket együtt. Rögtön felosztották a tálakat, és még a közelébe sem mentek egymásnak. Tapintatosak voltak, pedig csak távoli társasházi szomszédok. Hát kár volt ütni ezért. De ha már ütötted, ütötted volna a tulajdon kezeddel a póráz helyett, hogy érezd a bőre melegét és a remegését. Hogy meg tudd állítani magad idejében. Mert látod, az a baj ezekkel a háborúkkal, hogy a felek nem tudnak egymás szemébe nézni. Nincsenek elég közel, ahogy te is közbeiktattad a pórázt. Holott az együttérzéshez az kell, az etológusok hiába kiáltoznak. Hogy az emberséghez közelség kell, máshogy nem megy. És közben vala a repülő, ahonnan nem látni, hova, kire szálldosnak a bombák. Aztán lett a drón, ami végképp nagyon messzire viszi a háborús partnereket.
Hát ütötted volna te is a csupasz kezeddel, hogy hamarabb megbocsáss neki. A sovány, rövid szőrű, pitbull jellegű állatnak. De mégis, szerinted kinek, minek lesz itt örökkévalóság? Nem a tied a nyerő inkább? A csak félhű, az emberhez, de nem csak egy emberhez hű eb? Mert afelé megyünk, nem? Ahogy a te kutyádat arra szelektálták, hogy ne érezzen fájdalmat, mi is érzéketlenítési programban vagyunk. Egyszerűen csak elfelejtjük, nem emlegetjük a leszakadó térségeket. Nem tudjuk, de nem is akarjuk elképzelni, hogyan is élhetnek ott. Munkátlanul, segélyeken, s csak akkor szakad ki belőlünk, hogy állatok!, ha azt halljuk a hírekben, hogy saját vérüket erőszakolják meg apák és bátyusok. Nekünk ugyan miért szabad elérzéketlenedni? És a kutyának miért is kellene vérét adnia érted, vagy belehalni vagy belesoványodni a búslakodásba teérted? Ahogy neked sem fájt, inkább dühített, hogy késlekedik hazamenni utánad. És vissza kellett jönnöd érte.
De ritka alázatos kutya, az biztos. Ez még a jégszívek hátán is megél. Valami kis falattal biztosan megdobálják.
Míg az enyémet évekre, évtizedekre visszavetetted. Igazi klasszikus kövületté tetted, merev, szemellenzős retró kutyává. Mert okos és találékony, és látta, hogy mit műveltél.
És inkább beledöglene, de nem menne fel hozzád ételt koldulni.