– Kislányom, nagy újságom van – mondta egy reggel anya. – Megyek Bécsbe.
– Bécsbe? Jaj, de jó, akkor már csomagolom én is a kisbőröndöm – válaszoltam.
– Félreértetted – felelte anya. – Nem te mész, én megyek, és a nővérem. Tudod, a nővérem lánya férjhez megy, neki veszünk menyasszonyi ruhát. Ez a program ovisoknak, mint te, unalmas. Te itthon maradsz apával.
Sírásra görbült a szám. Nem tudtam pontosan, mi az a Bécs, csak azt, hogy távol van, és biztos jó hely lehet, ha a felnőttek ilyen izgatottan készülődnek.
– Különben is – folytatta anya –, mi történt a múltkor, amikor a Vereckei-hágóra vittelek volna? Beteg lettél, ott rostokoltunk az ungvári szállodában.
Igen, arra jól emlékeztem. Egész nap a tévét bámultam, a Nu pagagyi farkasa ugrált a képernyőn, közben anyám és a nővére veszekedtek.
– Orvost kellene hívnunk – mondta anyám. – Látod, nem megy le Klári láza.
– Ugyan már, túlaggódod – nyugtatta a nővére. – Teszünk Klári homlokára vizes borogatást, elmúlik.
– Mondtam én, hogy nem jó ötlet a férjem nélkül lenni – mélázott anya. – Gyuri ezt is megoldaná.
– Elfelejtetted, hogy a férfiak mind gyógypedagógiai esetek? – csattant fel élesen a nővére. – Egy se normális.
Aztán csengettek. Egy orosz doktornő állt az ajtóban, kezében hatalmas injekciós tűvel. Nem féltem tőle, inkább örültem neki, hogy jobban leszek, és anya és a nővére nem fog veszekedni.
– A doktornő vajon honnan tudta, hogy beteg a gyerek? – kérdezte anyám nővére. Vészjóslóan nézett anyámra.
– Biztos a folyosóügyeletes jelentette neki – mondta anyám szokatlanul könnyedén.
– Na jól van, ti maradjatok a szobában, én sétálok kicsit, ha már külföldön vagyunk – mondta anyám nővére, és elment.
– Klárikám – simogatta meg anyám szeretettel a homlokom. – Én hívtam ki az orvost, de ezt ne mondd a nővéremnek.
És én megőriztem a titkot.
– Na ne sírj, Klári, hozok neked Bécsből finom édességeket – mondta anya, mielőtt elindult.
Így is történt. Az erdei gyümölcsös nyalóka ízét ma is fel tudom idézni, negyven év távlatából is. Ahogyan a prospektust is, amelyet sokat nézegettem. Csupa ismeretlen termék volt benne, Fa szappan, Impulse és Limara dezodor.
– Anya – mondtam harminc évvel később –, van itt egy lehetőség. Elmehetnék három napra Bécsbe egy konferenciára. De mi legyen Palival? Még csak ötéves, nem szeretnék nélküle lenni ilyen sokáig. Anya, kijönnél velünk? Én, az unokád és te, Bécsben.
– Nem jó ötlet – mondta anyám. – Hogy bírná az unokám az utazást? Mi van, ha beteg lesz, mint te?
– Anya, én szeretném kivinni.
– Mindig is makacs voltál, most is az vagy. Meg fogod bánni ezt – viharzott el anyám.
– Anya, nézd csak – mondta a fiam már Bécsben. – Itt van olyan Bob the builder legó, ami otthon nincs. Megveszed nekem?
– Persze, Palikám – mondtam. – És ezt bevisszük a konferenciára, ott hátul csendben eljátszol vele, amíg tartom az előadást. Ügyes fiú leszel, ugye?
– Igen, anya, de megmutathatom majd neked, ha kész vagyok?
– Persze.
Így is történt minden. Este a hotelszobában Pali már az építőkockákkal játszott, amikor én bekapcsoltam Falcótól a Vienna callingot, és úgy éreztem, minden rendben lesz velünk.