Volt egy domb, a dombon pedig egy út. Keskeny volt és egyenes, és pontosan a domb oldalára vezetett. Rögös út volt, keréknyomokkal és gödrökkel tarkítva. Sárnyomok is szegélyezték, ahol a traktorok és más lánctalpas járművek ki- és befordultak a szántóföldekre. Oldalról nyárfák és galagonyasövények övezték, de ahol az út már nem emelkedett, a sövényeket kőfalak és téglafalak váltották fel, majd előkertek alacsony kerítései. Ezek a házak és kertjeik alkották a falut, amely erődítményként állt a domb tetején. A faluban nem volt sem zöld felület, sem park, de még kocsma sem. Nem volt templom, sem iskola, sem bolt; csupán két tucat ház az út szélén, amelyek közül egy sem nézett a tenger felé, mind befelé, az út irányába fordult, zárt ajtókkal, zárt ablakokkal és behúzott függönyökkel. Itt senki nem gondozta a rózsáit, nem nyírta a füvét, nem javítgatta a háza tetejét, nem festette az ablak keretét, senki sem kergetett labdát, sétáltatott kutyát, tengette az idejét, keresett elő kerékpárt a fészerből, senki sem teregetett, nem mosott kocsit, vagy szállt be az autójába, és hajtott ki az útra, hogy aztán elhagyja a dombot. Nem volt kutyaugatás. Sem távoli fűnyírók zümmögése, sem traktorok moraja. Sem a pisztoly hirtelen reccsenése. Nem szólt zene, és nem hallatszott dobszó sem. Nem voltak menetelő talpak. A távíróoszlopokon sem voltak plakátok, amelyek virágkiállításról vagy faluünnepről adtak volna hírt, de a polgárőrség gyűléséről sem tájékoztatott semmi. Nem volt plébániai hirdetőtábla. Nem voltak jelek az úton, sem a falu bejáratát jelző üdvözlőtábla, amely óvatos vezetésre emlékeztetné a látogatót. Még helységnévtábla sem volt, a Legtakarosabb Falu Díj elnyeréséről sem emlékezett meg semmi, ahogy a furcsa hangzású testvértelepülést sem tartották számon. Volt azonban egy telefonfülke az út mentén, és egy telefon, amely éppen ekkor kezdett el csörögni. A fülke egy szárazon rakott kőfal mellett állt, a fal másik oldalán birkák voltak. Egy keskeny mezőn várakoztak, amely meredeken terült el a dombon, a fű pedig még mindig harmatos volt. A földet nyúlvermek tarkították, a mező végén pedig egy sor nyárfa és egy rakás száraz ölfa állt. A farakás körül csalán nőtt, a nyárfákon és a farakáson túl pedig csupán a tenger felé futó föld volt. Több hegy nem volt. Sem dombvidék. Fák voltak. Magasodtak még tornyok, templomtornyok, víztornyok és városházatornyok, ablakokkal, párkányokkal, tetőkkel és különböző kilátókkal. Nem voltak nyulak a réten. A bárányok a fal tövében húzódtak össze. Mind borzasztóan soványak voltak. Csörgött a telefon. Egyértelmű volt, hogy a fák ott a házak kertjeiben, az út mentén és a völgyekben, valamint a hegyet, a folyót és a tengert egymástól elválasztó részeken majd nagyon magasra nőnek. Belülről fognak megrohadni elnehezedő ágaikkal, amelyek aztán egy erős szélben letörve majd lesújtanak ezekre a házakra, keresztülmetszik az utat, belegördülnek a lent elterülő árkokba, a helyükön pedig majd újabb fák fognak nőni. A gyep füves pusztává fog változni, a tüskebokrok felfutnak a házak falára, áttörnek a málló ablakkereteken, majd ledöntik a téglafalakat. A bárányok mind elpusztulnak, mint az összes többi, a betakarítatlan termés meg fog rohadni a földeken, a pelyvát a szél majd az árkokba fújja, eltömítve azokat, az áradások pedig elöntik a földeket teljes évszakokon át. Az utak járhatatlanná válnak, mígnem csak lánctalpas és légi járművekkel lehet megközelíteni őket, vagy esetleg gyalogosan azon kevesek által, akik neki mernek vágni az útnak.
A telefonfülke ajtaja súlyos volt, a zsanérok mégsem nyikorogtak. Az út menti házak ablakait még mindig függöny borította, minden sötét volt, és mozdulatlan. A telefon csörgése hangosan visszhangzott a fülkében, és sehogy sem akart abbamaradni. Az ajtó nyitva állt. A kagylót leemelték. Először mély, hümmögő csend. Utána beszédre nyíló ajkak nesze. Aztán megszólalt egy hang. Az égen a tenger felett két repülőgép ereszkedett le csendesen, a robaj pedig, amely követte, egy közeli szennyvízelvezetőben aktivált rögtönzött robbanószerkezetre emlékeztetett.
A birkák vakon szóródtak szét a mezőn át a nyárfák alatt álló farakás felé. A telefonfülke súlyos ajtaja becsapódott. A hangok a semmibe vesztek.
Fordította: Serfőző Réka