A járvány kitörésekor nem tudtuk, mihez kezdjünk. A sajtó egyszerűen csak Nyalogatóknak becézte őket. Úgy tűnt, a világon mindenhol egyszerre álltak elő ezzel a névvel. Mintha más titulust nem kaphattak volna. Fogalmunk sincs, honnan indult az egész, de a karanténok megjelenésekor már mindenhol ott voltak. Az elején legyintettünk az egész epidémiára. Talán a vicces elnevezés vagy az abszurd tünetek miatt vettük félvállról a dolgokat. A szkeptikusok hisztériának címkézték a történéseket, és a XVI. századi táncpestishez hasonlították a látottakat. Voltak olyanok is, akik a figyelem középpontjába szerettek volna kerülni, így sokan viccből nyalogatták barátaikat. A tudósok tehetetlenül tanácskoztak a nemzetközi konferenciákon: sem bakteriális, sem vírusos fertőzést nem fedeztek fel, mellékhatások nem jelentkeztek. A betegek csupán annyit adtak a tudtunkra, hogy ellenállhatatlan vágyat éreznek a nyalakodásra. A politikusok körében elképesztő vitákat generált a járvány, államháztartások mondtak csődöt, jelentősen átalakult a világpolitika térképe, nyalogatópárti és nyalogatóellenes csoportok alakultak ki. Kezdetben a fertőzöttek kiöltötték a nyelvüket, és az egészségesek bőrét akarták. Ezután… semmi sem történt. A Megnyaltak ugyanúgy viselkedtek, ahogyan eddig. Minden maradt a régiben. Amikor a Nyalogatókat kizártuk a társadalomból, szegregátumok jöttek létre. Hiába a segélycsomagok, a Nyalogatók hátat fordítottak az emberiségnek, és önmagukból táplálkoztak. Rettenetes bűz terjedt a városszéli telepeken. Este tíz órától reggel nyolcig csak a rendfenntartó erők alkalmazottai lehettek az utcán. Bárki, aki megszegte a szabályokat, ellenállónak minősült, s azonnal a szegregátumba került. A fertőzés lappangási ideje – minthogy kiváltó okát sem tudtuk – ismeretlen maradt. Egyeseknél öt hét elég volt, másoknál akár fél év is eltelt, mire az első tünetek láthatóvá váltak. A Megnyaltak haja kihullott, fogak nélkül maradtak, bőrük pedig ragacsos lett. A helyzet drasztikusan megváltozott, a Nyalogatók kitörtek a gettókból, és településeket építettek saját szájuk íze szerint. Osztálykülönbségek voltak az első generációs Nyalogatók és a későbbi Megnyaltak között. A társadalmi hierarchiában nehézkessé vált a függőleges migráció, rendkívüli kitartás és hatalmas mennyiségű nyál kellett az előrehaladáshoz. Minél több embert térítettek meg, annál feljebb kerültek a sorban. Sokan csak mélyebbre süllyedtek az evolúciós ranglétrán, és a Megnyaltak gyengébb egyedei elvesztették kommunikációs képességeiket.
A karanténok csődöt mondtak. Ha időben reagálunk, ha nem hallgatunk, talán a gyógymódot is megtaláltuk volna. A Nyalogatók mindenhova beszivárogtak, s ha nem figyeltünk, egy óvatlan pillanatban mi is Megnyaltakká váltunk. A katonaság minden erejével azon volt, hogy élhetővé tegye a falvakat és a városokat, de a Nyalogatók ellen nem volt fegyver. Az Európai Egyesült Államok vezérkara volt az első, amely kimondta, hogy mindenáron meg kell állítani az ellenséget. A Demokratikus Afrikai Unió elítélte az öreg kontinens módszereit. A gyilkosság jogállami norma lett. Megpróbáltunk egy asztalhoz ülni velük, de minden törekvésünket lesöpörték az asztalról, s a Nyalogatók urai a Megnyaltak Seregével felemésztette déli rokonainkat. A Nyalogatók szűk rétege egyre gazdagabb lett. Saját testüket a mi nyálunkkal óvták, míg a szegényebb rétegű Megnyaltak lassanként elrohadtak. Senki sem nevetett többé.
A Megmaradtak Társadalma a sarkkörökre menekült. Időnként kapcsolatba lépünk egymással, s ha másnak nem is, annak örülünk, hogy a Nyalogatók megjelenésével lelassult a globális felmelegedés. A hideg még kitart. Egyszer talán megszokjuk az örök nappalokat és éjszakákat is. A Megnyaltak közelednek. Mindenkit bekebeleznek.