Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
(József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat)
1.
Még 1988-ban olvastam egy könyvet, a washingtoni székhelyű Worldwatch Institution adta ki, akkoriban minden évben kiadták könyveiket, és le is fordították ezeket magyarra. Akkoriban azt gondolták, hogy a technika és technológia, a robotok elterjedése azt fogja eredményezni, hogy a napi munkaidő le fog csökkenni nyolc óráról hatra. Vagyis a munkaidő a negyedével lesz rövidebb. Az az elképzelésük sem valósult meg, hogy a vasúti szállítás válik dominánssá, mert olcsóbb, mint a közúti. Sejtéseik tévedésnek bizonyultak, ugyanis a vonatról ki-be pakolás emberi munkaerőt igényel, és azzal sem számoltak, hogy a munkaidő helyett a foglalkoztatottak számát is lehet csökkenteni.
Szoktam egyébként is számolni, és ma az euro-amerikai kultúrkör országaiban a nyugdíjkorhatár sorra lépi át a hatvan évet, illetve sorra éri el a negyven végigdolgozott munkaév igényét. Ezzel szemben a demográfusok huszonöt, újabban pedig harminc évvel számolnak, ami a generációkat illeti. Érdekes, hogy a munkaidő, és az elképzelt jövő munkaideje, valamint a munkában eltöltendő évek és generációk váltakozása esetében is 4:3 az arány.
2.
Úton az ember nélküli gazdaság felé
A kis színes hírek között olvastam néhány éve, hogy Japánban egy olyan rendszert találtak ki, amely emberi munka nélkül termeli a zöldségeket. Mesterséges fényben robotok jönnek és mennek, ütemezik a vízmennyiséget, a tápszereket. Az eredmény: tiszta és szép zöldség. Azon persze lehet gondolkodni, hogy melyik zöldség a jobb, de a robotokkal termesztett zöldségeket biztos nem veri el a jég, nem támadják meg a rovarok stb. Számolni viszont lehet, egészen pontosan meghatározható, hogy mennyi lesz a termés. És ma az ilyesfajta kiszámíthatóság nagyon fontos. Egy ismerősöm Kanadából jött haza, mert nem bírta az ellenőrző munkát a futószalag mellett. Az autóba szerelhető légzsákok egyik alkatrészét gyártották sorozatban, óriási mennyiségben és tempóban. Akkor döntötte el, hogy hazajön a kiszámíthatatlan Balkánra, amikor mondta a főnökének, aki az üvegkalitkájából figyelte a munkásokat, hogy az alkatrész, amit sorozatban gyártanak, hibás. Erre főnöke utasította, hogy csak a saját dolgával törődjön, és legyen ott a futószalag mellett, a munkások mögött, hogy a futószalagon dolgozók érezzék, hogy teljesíteniük kell. A termelés másnap leállt, mert a termék hibás volt. Az autógyárak tökélyre vitték a robotosítást, azaz még egy lépésre vannak attól, hogy kizárólag robotok gyártsák az autókat. A jelen pillanatban kétféle munkaerő dolgozik az autógyárakban: a valódi robotok és a robotmunkát végző emberek. Az emberek munkája szigorúan ellenőrzött, minden csavar becsavarása, alkatrész behelyezése másodpercre meg van határozva. Idő kérdése, és a robotmunkát végző embereket is valódi robotok váltják fel.
Ma már nincs szükség a magasan képzett esztergályosokra, marósokra, lakatosokra, ugyanis zárt rendszerben, kellő pontossággal az előre programozott és éjjel-nappal dolgozni tudó gépek legyártják a megfelelő elemeket. Mindehhez kétfajta szaktudás kell: programozói és mérnöki. És ha már egyszer megvan a program, már nem kell ember, csak gép és áram. Sőt a háromdimenziós nyomtatók világa is eljött, térfogat és a lézer erősségének függvényében szinte bármilyen tárgyat lemásolhat, illetve a meghatározott paraméterek által legyárthat.
Mi marad az ember számára? A szolgáltatóipar? Az orvostudomány? A kultúra? Ezen területekbe is nagy léptekkel vonul be az informatika. És még valami: a szolgáltatóipar egy eufémizmus. Valamikor az ún. szolgáltatásokat a szolgák végezték. Valakinek a hajában kotorászni, vagy ruhát szabni az arisztokraták igényének kielégítése volt, és azokra, akik ezt csinálták, mint szolgákra tekintettek. Ma már a szolgáltatóipar emberigényét is lecsökkentették, a gyorséttermek gyárszerűen állítják elő az ételeket, és a hagyományos mezőgazdaság is kezd „okossá” válni. Ma már lehet ember nélkül szántani, műholdas vagy drónos felvételekről figyelni, hogy hol és hogyan nő a kukorica, standardizált vegyi tesztekkel pedig azt, hogy mikor kell elkezdeni a szőlő szüretelését, utána meg, hogy a must érleléséhez milyen enzimet vagy gombát adjanak.
Ha valaki már látott ipari, sőt kultúrintézményi költségvetést, az tudja, hogy az emberi munka mindig a legnagyobb kiadási tétel. Az ember tehát a ma működő gazdaság kiadási tétele. És a ma gazdaságában minden kiadási tételt csökkenteni akarnak.
3.
Az értelmiség és a gondolkodó ember szükségtelensége
Az értelmiség szerepe ma devalválódik. Egyre több olyan munkakör van, ahol egy hivatalnokot, orvost, mérnököt egy számítógépes program helyettesít. A számítási műveleteket, bizonyos statisztikák elemzését az embernél, szakembernél is jobban „tudja” a gép. Az értelmiségiek milliárdnyi könyvet írtak, amelyeket egy klikkeléssel le lehet tölteni, miközben tartalmuk egyre kevésbé releváns, például a programozást már nem is lehet könyvből tanulni, hiszen a közlendő tudás elavult lesz, mire papírra kerülne. A tévében akárhányszor megismételhetik a természetfilmet vagy egy-egy történelmi szereplőről szóló ismeretterjesztő filmet, ezekben a kérdésekben a legjobb tudósokat szólaltatják meg, és másnap az órán többet tud a diák a tanáránál. És persze angolt is, logikát is lehet tanulni az internetről. Innen már csak egy lépés, és közoktatásra sem lesz szükség.
Ezen kívül azzal is szembesülünk, hogy csak a legjobb az elég jó. Csak a legjobb könyveket fogják annyian megvenni, hogy gazdaságos legyen az előállításuk, csak a legjobb hardver és a legjobb szoftver az elég jó, ez a háttere az „alma” jelenségnek is. Az Apple valamikor kivívta magának a legjobb jelzőt, és azóta él és visszaél vele, többek között az árak kialakításában, de mindez semmi. Ha figyelmesen elolvassuk a szoftvereink felhasználásáról szóló megállapodást, akkor láthatjuk, hogy nem vagyunk tulajdonosai a számítógépeinken futó szoftvereknek, csak béreljük azokat. Tehát voltak informatikusok, megírták a programokat, aztán más copyrightozta, és minden vásárlás, letöltés őt gazdagítja. A programozók ki lettek egyszer fizetve, művük pedig eljuthat a világ összes számítógépére anélkül, hogy ezt a zsebükben éreznék (így van a színészek játékával és dalokkal is). A programozók és a színészek, zenészek a rögzíthetőség lehetősége miatt magukat teszik feleslegessé, hogy aztán más programozók, vagy részben ugyanazok, továbbfejlesszék a bérelhető, számtalanszor megismételhető terméket, és a végeredmény ugyanaz legyen, a feleslegesség.
A legtöbb ember úgy születik, hogyha elég korán megtalálják, miben tehetséges, akkor magasra juthat, de karriert csak a legjobbak csinálhatnak. Viszont fizetett hangfelvételeket csak a legjobbak közül is a legjobbak csinálhatnak. Elég csak néhány zongorista vagy hegedűs, hogy felvegyenek hanganyagokat. A világ második legjobb gitárosa csak Woody Allant érdekli. A rajzfilmeket már nem rajzolók rajzolják, a színészeket és helyszíneket lassan olyan tökéletesen lehet animálni, hogy nincs szükség valódi színészekre. Ugyanez vonatkozik a hírbemondókra és mindenre, ami a képi világból jön, de itt kapaszkodjunk meg: lassan a gépek zenét is tudnak komponálni, például, ha beléjük tápláljuk a nyolcvanas évek sikerszámainak dallamait, akkor ez alapján egy gép képes olyan stílusú zenét írni (én már hallgattam ilyen zenét, előre tudtam, hogy gép által írt mai zene, de nem tűnt egyáltalán gépzenének). Ezen felül az sem lehetetlen, hogy Louis Armstrong vagy Marlene Dietrich hangján szólaljon meg bármi, csak elég memória, elég processzorerő és néhány programozó szükséges. Szöveget alkotni is képesek lesznek a gépek, sőt azt mondják, hogy az angol–spanyol fordítóalgoritmusok szinte már tökéletesen működnek.
Már abban a korban élünk, amikor ki sem kerülhetjük az okos gépeket. Koreában már építik az okos várost. Majd a frizsiderünk automatikusan megrendeli azt, ami arra a napra szükséges, és a drónok kiszállítják. Közben milliárdnyian lesznek mindebből kirekesztve. A szükségtelen feleslegesek. A szükségtelen – kimondani is szörnyű ezt – emberek első generációja már elindult Ázsiából, Afrikából, de Olaszországban, Spanyolországban és Egyiptomban is óriási a fiatalok munkanélkülisége. A fiatal munkanélküliek, a migránsok, a diktatúrákban féken tartott emberek nem tudnak maguknak értelmes elfoglaltságot találni, illetve nem tudnak olyan helyet találni, ahol „otthon tudnának lenni”. Egyelőre az van, hogy a munkaképes lakosság jelentős része halálra vagy halálig dolgozza magát. Szó szerint ez volt, amikor egy kínai plüssmaci gyárban be voltak zárva a munkavállalók, és nem tudtak kimenekülni a benn keletkezett tűzből (ugyancsak kínai sajátosság, hogy sok baleset történik a szénbányákban). A feleslegesek, a szükségtelenek munkanélküliek, és halálra stresszelik magukat, másokon élősködnek, vagy önpusztító életet élnek, persze vannak kreatívabb megoldások is, például „migrálni”. Nyugat-Európában is sokat, sőt egyre többet dolgoznak az emberek. Ha tovább számolunk, azaz van bátorságunk végiggondolni a fenti egyszerű számítást, akkor azt is megállapíthatjuk, négyből egy generáció felesleges, de mivel a születések évenként oszlanak meg, ezért négy emberből egy felesleges, és ezek a társadalomban általában, mint pályakezdő fiatalok jelennek meg. Hiszen egy „átlagos nő” nagyjából harmincéves korában szüli meg gyermekeit, viszont negyven évig dolgozik, azaz az „átlagos unokája” már tízéves akkor, amikor ő nyugdíjba megy. Tudjuk és látjuk is, hogy van egy felesleges generáció. Nagyjából egy, másfél évtizedet tolt ki ennek az érzékeléséből, hogy az egyetemre járók száma rendkívül megnövekedett, sőt ma már egy valamirevaló egyetemi hallgató megpróbálkozik a doktori tanulmányokkal is. Nem így van?
Az viszont biztos, hogy múltkor telefonon akartam valami apróságot kérdezni, nem akartam sorban állni (a sor: takarékoskodás a munkaerővel). A telefonból egy női géphang jelentkezett, mechanikusan mondogatta, hogy melyik gombot nyomjam meg, ha erre vagy arra vagyok kíváncsi. Több úton is elindultam, aztán letettem a szándékomról, mert a kérdésem nem szerepelt a lehetséges kérdések között, így válasz sem volt rá. És eszembe jutott, hogy egy „élő hang” egy pillanat alatt válaszolt volna, de a helyét a „géphang” vette át, így még egy embert feleslegessé tett. Aztán itt van Cortana, aki/amely legalább egymilliárd gépről szól vagy ír. Mert a költségeket csökkenteni kell, és nincs bocsánat.
De nem lesz-e késő, amikor már ember nélkül működik minden? És mint a Spielberg-filmben, az értelmes eszközök egyszer csak elkezdik ismételgetni, hogy emberek akarnak lenni.