Hajnal felé, amikor már biztos vagy benne, hogy a harmadik játszmát is megnyered, osztás közben előállsz a javaslatoddal:
– Abortálógépet kell vennünk. Állítólag Olaszországban olcsón hozzá lehet jutni, és állítólag könnyen át lehet hozni a határon…
Elsősorban D. I.-nek, az orvostanhallgatónak mondod; igaz, azt hallottad, hogy az olasz abortálógép kezeléséhez egyáltalán nincs szükség orvosra, mégis érdekel D. I. véleménye, és szeretnéd őt is beszervezni, úgy képzeled, hogy a gépet G., a közgazdász kártyaszobájában szerelnétek fel, ahol most D. I. lakik, D. I. fogadná a pácienseket, és ő kezelné a gépet. Akármilyen egyszerű és könnyen kezelhető az a gép, nem árt, ha egy orvostanhallgató is jelen van az abortálásnál. D. I. még orvosként is szerepelhet, harmincöt éves, kicsit kopaszodik, jó tudálékos dumája van, kereskedő volt, mielőtt az orvosi egyetemre iratkozott.
De D. I. nem szól semmit. Dühös, mert veszít. Az előző két játszmában is ő veszített legtöbbet, és most is nagyon rosszul áll.
– Fél év alatt összegyűjthetnénk a pénzt egy ilyen gépre – magyarázod tovább. – Felszerelhetnénk itt, ebben a szobában. Állítólag nagyon egyszerűen kezelhető. Akárki megtanulhatja.
– Hogy lehet az, hogy mindig te nyersz? – kérdezi mérgesen D. I. Talán nem is hallotta, amit az abortálógépről magyaráztál.
– Hadd nyerjen a szegény dolgozó – jegyzi meg csendesen G., a közgazdász. A lapokat egészen az arca elé tartja, hogy eltakarja a dagadt száját. Előző éjjel megcsípte egy szúnyog, és G.-nek rondán megdagadt a felső ajka.
– Nem értem – háborog D. I. – Nem igaz, hogy jobban tudsz kártyázni, mint én…
– Született tehetség – mondja G.
Éppen G. oszt, rabolja a piros ászt. D. I.-nek, úgy látszik, jó lapjai vannak, játékban marad, és csak egy új lapot kér. Te kicseréled mind a négy lapot, szerencséd van, két pirosat kapsz, két ütés a tiéd, a másik kettőt G. nyeri. D. I. ismét bukott, egyre rosszabbul áll, és egyre dühösebb lesz. D. I. nagyon szeret kártyázni, méghozzá ramslizni, képes lenne három nap egyfolytában ramslizni, de nem tudja elviselni, hogyha veszít. Pedig többnyire veszít, holott a ramsli a lehető legegyszerűbb és legunalmasabb kártyajáték, igazán megtanulhatta volna már. Szó sincs róla. Tud kártyázni, csak valahogy görcsbe rándul a keze, amikor játszik, túlságosan remeg a pénzéért, és így nem lehet nyerni, így csak veszíteni lehet.
Ezért is vártál a harmadik játszmáig, és akkor álltál elő a javaslatoddal. Arra számítottál, hogy D. I., miután már elosztott egy csomó pénzt, bizonyára érdeklődni fog az abortálógép iránt. Mert az abortálógéppel rengeteg pénzt lehetne keresni.
– Rengeteg pénzt kereshetnénk egy ilyen géppel – mondod D. I.-nek. – Rengetegen abortálnak mostanában. Dőlne hozzánk a pénz.
D. I. megint úgy tesz, mintha nem hallaná. Összeszorítja a fogait, dühösen csapkodja a lapokat. Siralmasan áll. Ötvenről indultatok, D. I. még alig jutott el a negyvenötig. G. megközelítette a nullát, te pedig nulla alatt vagy harmincnyolcon. Ezt a játszmát is csak te nyerheted. D. I. két újabb osztást elbukik, felmegy ötven fölé. Megpróbálja összeszedni magát, óvatosan játszik, három osztást kihagy egymás után. Csakhogy a takarással most már nem sokra megy, ott ragad ötven felett, miközben ti ketten G.-vel szorgalmasan gyűjtitek a poénokat. Megint bekapcsolódik a játékba, és megint veszít. És megint kiderül, hogy nagyon is jól hallotta azt, amit az abortálógépről magyaráztál.
– Hülyeségeket fecsegsz egész este – mondja szemrehányóan. – Hogy jutnak eszedbe ilyen hülyeségek?
– Te talán nem szeretnél sok pénzt keresni? – kérdezed.
– Szeretnék…
– Hát akkor egy ilyen géppel rengeteg pénzt kereshetnénk.
– Egy ilyen géppel… – legyint gúnyosan D. I. – Ilyen gép nem létezik. Oszd már azokat a lapokat.
– Hogyne létezne – mondod felháborodva.
Leteszed a kártyapaklit az asztalra, és magyarázni kezded:
– Van egy csempész ismerősöm, ő mondta, hogy látott ilyen gépet Olaszországban. Azt mondta, hogy nem is drága túlságosan, és ő át tudná hozni a határon.
– Hazudott a csempész ismerősöd.
– Miért hazudott volna?
– Azért, mert méhkaparást csak kézzel lehet végezni. Mégpedig tökéletesen begyakorolt kézzel. Egyetlen rossz mozdulatnak beláthatatlan következményei lehetnek, még halálos következményei is. És nincs két teljesen egyforma eset. Nem, géppel lehetetlen méhkaparást végezni.
Nem győz meg D. I. Kapkodva, kissé idegesen beszél, mintha megsértetted volna valamivel. D. I. általában nem is szokott beszélni, mindent nagyon részletesen meg szokott magyarázni. (Egyszer órák hosszáig magyarázta, hogy a szerelem pusztán hormonműködés, semmi több. Vastag orvosi könyvekből olvasott fel unalmas idézeteket, minden szavát külön bizonyította, és te legszívesebben megfojtottad volna, mert akkor éppen Ágnesbe voltál szerelmes, és jól tudtad, hogy a szerelem sokkal több a közönséges hormonműködésnél. Hormonműködés: undorítóan hangzik, illetve akkor undorítóan hangzott. Később valamelyest változott a helyzet, Ágnes elment, minden valószínűség szerint végleg elment, és te megpróbáltál beleszeretni Verába, de nem sikerült, és most már tudod, hogy soha nem is fog sikerülni. Ha D. I. most bizonygatná olyan alapossággal, talán el is hinnéd neki, hogy a szerelem csupán hormonműködés.) Csakhogy D. I. most nem akar vitatkozni, ideges, mert veszít a kártyán, és még arról sem tud meggyőzni, hogy abortálógép nem létezik.
– Lehet, van ilyen gép, csak te nem tudsz róla – mondod.
– Nincs – vágja rá kurtán D. I., és megint sürget, hogy oszd a lapokat.
Szórakozottan felkevered a kártyacsomagot, osztasz, az asztal közepére a zöld királyt dobod, megrabolod. A többi lapodat kicseréled, de egyetlen átkozott zöldet sem kapsz, persze elbuksz. Nem sokat jelent ez a bukás, de azért a következő két osztásnál pihensz, nem tudsz a játékra figyelni. Az az igazság, hogy D. I. lehűtött egy kicsit, bár egyáltalán nem győzött meg arról, hogy az abortálógép nem létezik. Úgy látszik, D. I.-t ki kell hagyni az üzletből, ami még nem lenne baj, a géphez állítólag nincs szükség orvosra, kérdés azonban, hogy ezek után mit szól az egészhez G. Őt mindenképpen meg kell nyerned magadnak, hiszen nála szerelnétek fel a gépet. G. közgazdász, van érzéke az üzlethez, hajlandó is minden javaslatot fontolóra venni, az egyetlen baja, hogy végtelenül óvatos, D. I. hitetlenkedése után pedig még óvatosabb lesz. Biztató viszont, hogy mostanában mindenkit szegény dolgozónak nevez. Általában csak saját magára mondja, hogy szegény dolgozó, de ma este, amikor a vasútállomás éttermében üldögéltetek, szegény dolgozónak nevezett egy toprongyos pasast, aki éppen öngyilkos akart lenni. És téged is szegény dolgozónak nevezett kártyázás közben, ez azt jelenti, hogy G. jó hangulatban van, annak ellenére, hogy szúnyogcsípés nyomán csúnyán megdagadt a szája.
Ismét beszállsz a játékba, három osztás után ledolgozod a bukásból szerzett rossz poénokat, és akkor hanyagul azt mondod G.-nek:
– Ketten is összegyűjthetnénk a pénzt a gépre. Az üzemeltetésnél egyáltalán nincs szükség orvosra.
G. továbbra is eltakarja a száját a lapokkal, és kételkedve mondja:
– Ez a szegény dolgozó azt állítja, hogy a te géped nem is létezik. Ehhez mégis ő ért a legjobban.
– Attól, hogy ő nem hallott róla, még lehet valahol egy ilyen gép.
– Nincs – erősködik D. I. – Méhkaparás csak kézzel végezhető.
– Na látod – mondja G. – Ez a szegény dolgozó a manufaktúra híve. Bizonyára jó oka van rá.
G. kimondottan jó hangulatban van, még D. I.-t is szegény dolgozónak nevezi, talán mégis megnyerheted magadnak.
– Nem tudja, hogy mit beszél – mondod. – Dühös, mert veszít a kártyán. Ilyenkor nem lehet vele tárgyalni. Csodálom, hogy ilyen hamar elbátortalanodsz.
G. most lerakja a lapokat, és feléd fordítja ronda, dagadt száját.
– Rendben van – mondja. – Vitassuk meg a dolgot. Tegyük fel, hogy van ilyen gép. Tegyük fel, hogy aránylag könnyen hozzájutunk, és felszereljük ebben a szobában. Tegyük fel, hogy mi ketten még üzemeltetni is tudjuk. És akkor mi lesz? Jönnek ide majd csapatostul a nők, felgyalogolnak a lépcsőkön, a ház lakói megbámulják őket, te meg én fehér köpenyben ajtót nyitunk nekik, csúcsforgalomban annyian lesznek, hogy be sem férnek a lakásba – de tegyük fel, hogy mégis beférnek –, aztán elkínzott arccal vonulnak a lépcsőkön, a lakók ismét megbámulják őket, és egy hét múlva valaki jelentést tesz. Kijön a rendőrség, házkutatást tart, megtalálja, lefoglalja és elkobozza a gépet, megállapítást nyer, hogy tiltott magzatelhajtást végeztünk, amiért, ha jól tudom, börtön jár, és mivel az én lakásomban történt mindez…
– Várjál – vágsz közbe. – A nők egyáltalán nem keltenének feltűnést, ketten laktok ebben a lakásban, két életerős férfi. Természetes dolog, hogy nők járnak hozzátok.
– Hozzám csak a menyasszonyom jár – mondja ostoba önérzettel D. I.
– A menyasszonyod bérmentve használhatná a gépet – mondod epésen, mert most már dühít ez az akadékoskodás.
– Mivel az én lakásomban történt tiltott magzatelhajtás – folytatja G. –, engem nyomban leültetnének. Ti ketten talán megúsznátok: te azzal védekezhetnél, hogy csak vendégségben voltál nálam, és segítettél, anélkül hogy tudtad volna, miről van szó, emez a szegény dolgozó meg csak közönséges albérlő, aki mellesleg nem is akar részt venni a munkában – de tegyük fel, hogy mégis meggondolná magát –; akkor sem érnénk el semmit, a munkát nem folytathatnánk tovább, mivel a gépet mindenképpen elkoboznák… Szóval túl nagy a kockázat. Elismerem, hogy sok pénzt kereshetnénk, és három ilyen szegény dolgozónak igazán jól jönne a pénz, de túl nagy a kockázat.
– Nincs kockázat – mondod kétségbeesetten. – Megvesztegethetnénk valamelyik befolyásos szegény dolgozót, aki aztán fedezne bennünket, ha esetleg valaki jelentést tenne. De nem hiszem, hogy bárki is feljelentene bennünket.
– Holtbiztos, hogy feljelentenének – mondja G. – Tehát túl sok szegény dolgozót kellene megvesztegetnünk ahhoz, hogy teljesen fedezzük magunkat. Végül nem keresnénk semmit azzal a géppel. Ha egyáltalán van ilyen gép.
– Van, persze hogy van.
– Nincs – mondja D. I.
– Van.
– Kártyázzunk inkább – mondja D. I. – Ha pedig Erikát teherbe ejtetted, vezesd el minél előbb egy megbízható nőgyógyászhoz, és ne álmodozz abortálógépekről.
Bambán rámeredsz D. I.-re, G. most kioszt mindenkinek négy lapot, mire rájössz, hogy tulajdonképpen Veráról van szó.
– Nem ejtettem teherbe – tiltakozol. – És különben sem Erikának hívják, hanem Verának.
– Úgy tudtam, hogy Erikának hívják – mondja D. I.
– Ezt is rosszul tudtad, Verának hívják.
– Egy rokonától hallottam, hogy Erikának hívják.
– Kártyázzunk inkább – mondod most te.
Egyre idegesebb leszel, remeg a kezed. Már rosszabbul játszol, mint D. I., veszíteni kezdesz. G. elutasító magatartása nagyon lesújtott, az abortálógépből nyilvánvalóan nem lesz semmi, pedig te határozottan lelkesedtél az ötletért, biztos vagy benne, hogy rengeteg pénzt kerestetek volna, de G. nélkül semmit sem tudsz csinálni.
D. I. persze észreveszi, hogy ideges vagy, tovább beszél, mert tudja, hogy Verával még inkább kihoz a sodrodból:
– Lehet, hogy rosszul tudom, de ez azért van, mert sohasem mutattad be nekünk. Ha bemutattad volna, most pontosan tudnánk, hogy mi a neve.
– Kártyázzunk – mondod.
– Összevesztetek talán? – érdeklődik alattomosan D. I.
– Nem. Ma este is nálam volt, de nem ejtettem teherbe.
– Azelőtt sem?
– Azelőtt sem.
– Miért?
– Mert nincs hozzá kedvem.
– Miért nincs kedved?
– Azért, mert hólyagbántalmai vannak.
D. I. szigorú arcot vág, és atyáskodva kioktat:
– Ez helytelen, sőt erkölcstelen magatartás. Embertársainkhoz éppen akkor kell a legnagyobb türelemmel viszonyulni, amikor bajban vannak. Egy beteg nő szeretetre vágyik. Minden nő szeretetre vágyik, de a beteg nő különösképpen.
– Fogd be már a szád – mondod.
Dühös vagy D. I.-re, főleg pedig magadra, hogy egyáltalán válaszolgatsz neki. A kártyára kellene figyelned, csakhogy D. I. nem hagy békén.
– Neked is akkor lenne legnagyobb szükséged türelemre és szeretetre, ha megbetegednél.
– Nem csak erről van szó – mentegetőzöl teljesen feleslegesen –, Ágnes is beteg volt, gyomorvérzése volt, ami komolyabb dolog, mint a hólyagbántalmak, mégis nagyon szerettem.
– Teherbe ejtetted?
– Nem, de nem rajtam múlott. Ágnes elment, itt hagyott engem.
– Erika, illetve Vera viszont nem ment el. Mi bajod van tulajdonképpen vele?
– Buta. Ezenkívül rengeteg ismerőse van, akiket én nem ismerek, de Vera szerint ismernem kellene őket…
– Érdekes lány lehet. Kár, hogy nem mutattad be nekünk.
– Minduntalan „kis ravasznak” nevez.
– Kis ravasz? – vigyorog D. I. – Kis ravasz: nagyon jó. Elhozhatnád egyszer kártyázni. Ma este is eljöhetett volna, szépen elbeszélgettünk volna kártyázás közben. Vajon ő hogyan vélekedne az abortálógépedről?
– Ha még egy szót szólsz Veráról, abbahagyom a játékot – mondod fenyegetően, és elborzadva végiggondolod, hogyan viselkedne Vera itt, G. kártyaszobájában, és hogyan vélekedett volna az abortálógépről. (Szorosan melléd húzódna, mert társaságban nyomatékosan tudtára akarja adni a jelenlevőknek, hogy ő hozzád tartozik, merőn nézné a lapjaidat, az egész játékból semmit sem értene, de azt igyekezné eltitkolni.
Te: Abortálógépet kellene vennünk… stb.
D. I.: Hülyeségeket beszélsz… stb.
Vera: (védelmedre kelt volna, mert kötelességének tartja, hogy megvédjen mindenkivel szemben) Szerintem nem hülyeség.
Te: Rengeteg pénzt kereshetnénk egy ilyen géppel… stb.
D. I.: Méhkaparást csak kézzel lehet végezni… stb.
Vera: (hozzád intézte volna szavait) Kérdezzük meg Doktor X-et…
Te: Nem ismerem Doktor X-et.
Vera: Dehogyisnem ismered. A felesége…
Te: A feleségét sem ismerem. (G.-hez:) Ketten is beszerezhetnénk egy ilyen gépet.
G.: Túl nagy a kockázat… stb.
Te: Nincs kockázat… stb.
Vera: (hozzád intézte volna szavait) Doktor X egy hónappal ezelőtt Y-t kezelte…
Te: Nem ismerem Y-t. (G.-hez:) Nem hiszem, hogy feljelentenek bennünket… stb.
G.: Én mindenképpen börtönbe kerülnék… stb.
D. I.: Abortálógép nincs.
Te: Van.
D. I.: Nincs.
Te: Van.
Vera: (mosolyogva) Amikor ilyen felhevülten vitatkozol, éppen olyan vagy, mint Z bácsi.
Te: Nem ismerem Z bácsit.
Vera: Ismered. A nyomdaigazgatónak a…
Te: Nem ismerem a nyomdaigazgatót.
Vera: De hiszen tegnap beszéltél vele. Láttam.
Te: Lehet, hogy beszéltem vele, de nem ismerem. Senkit sem ismerek.
Vera: (kedvesen mosolyogva) Te kis ravasz.
D. I.: Kártyázzunk.
Kártyáznátok, és te az ingedet is elvesztenéd.)
Várakozón nézel D. I.-re: tényleg abbahagynád a játékot, ha még egy szót szólna Veráról. D. I. vigyorog és hallgat egyelőre. Lassan kevergeted a lapokat, egy pillantást vetsz a táblázatra. Az előnyöd alaposan lecsökkent: már csak tíz jó pontod van, G.-nek hat, D. I. pedig letornázta magát harminckettőre. D. I. még mindig vesztésre áll, de jóval kevesebbet veszít, mint fél órával ezelőtt, és ha te így folytatod a játékot, a végén még akár helyet is cserélhettek.
Osztasz, és ismét ügyetlenkedsz. Rabolod a zöld királyt, holott a zöld királlyal egész éjszaka veszítesz. Ezúttal is bukásra állsz: három kis makkod van a zöld király mellett. G. piros ásszal indít, D. I.-nek nincs pirosa, zöld felsővel üt, mire te átütöd a zöld királlyal. Legalább egy ütést fogjál. Reménytelenül kijátszod a makk tízest, és akkor kiderül, hogy egyiküknél sincs makk, sem adu. Négy ütést nyersz ezekkel a pocsék lapokkal, és mindkettőjüket elbuktatod. Egyszerre megnyugszol. Magad is csodálkozol, hogy ilyen apróság megnyugtat, de lehet, hogy ez azért van, mert D. I. arcáról lehervad az utálatos vigyor. Csak nehogy ismét Veráról kezdjen beszélni. Szerencsére G. a segítségedre siet, előáll a javaslatával:
– Betonkeverő gépeket kell venni. Két-három betonkeverő géppel rengeteg pénzt kereshetnénk.
– Betont akarsz keverni? – kérdezi megdöbbenve D. I.
– Dehogy – mondja G. – Jó pénzért bérbe adnánk őket vállalkozó szellemű szegény dolgozóknak, akik családi házat építenek. Sokan építenek mostanában családi házat, és legtöbbjüknek nincs betonkeverő gépe.
Ti ketten G.-vel mindent részletesen megbeszéltetek már vacsora előtt a vasútállomáson; G. aprólékosan kifejtette, hogy milyen anyagi előnyötök származhatna a betonkeverő gépekből, te pedig felsorakoztattad az ellenérveidet, és végül elvetetted a javaslatát. Ezúttal csak röviden közlöd ellenvetéseidet, nehogy D. I. rájöjjön, hogy a betonkeverő gépek csak arra valók, hogy végérvényesen lezárják a beszélgetést Veráról.
– Ilyesmibe kár belekezdeni – mondod. – A betonkeverő gépek legfeljebb aprópénzt hoznak.
– Tévedés – mondja G. – A betonkeverő gépek kora tavasztól késő őszig forgalomban lennének, mindennap hoznának egy csomó pénzt.
– És télen? – kérdezi D. I.
– Télen a javításukra költenénk az összjövedelmünket – mondod. – De az is lehet, hogy többet költenénk rájuk, mint amennyi hasznot hajtanának. A bérbe vett betonkeverő gépekre senki nem vigyáz, lehet, hogy már a nyáron elromlanának.
– A betonkeverő gépek nem romlanak el olyan könnyen. Legfeljebb kisebb javításokat kellene eszközölnünk a téli hónapokban.
– Akkor is megette őket a fene. Hol tartanánk őket télen? Kint az utcán, ahol tönkrerozsdásodnának.
– Találnánk nekik helyet valakinek a fészerében vagy pincéjében – mondja G.
D. I. aggodalmasan szemléli a táblázat alakulását. Amióta te feljavultál, és a megszokott játékodat nyújtod, ő megint sorozatosan veszít. De azért figyel a beszélgetésre. A betonkeverők neki sem tetszenek, ellenben közli a maga javaslatát:
– Manapság egy jól menő kiskocsmával lehet rengeteg pénzt keresni. Igaz, hogy beindításukhoz elég sok pénzre van szükség, de garantáltan kifizetődő vállalkozás, a befektetett pénz fél év alatt megtérül, és utána már csak a tiszta haszonra dolgoznánk.
– Én nem leszek pincér, sem csapos – mondod elutasítóan. – Ezenkívül a kocsmákat manapság nagyon megadóztatják.
– Egyikünk sem lenne pincér, sem csapos – mondja D. I. – Keresnénk egy tapasztalt vendéglőst, jól megfizetnénk, és ő remekül elirányítaná a kocsmánkat. Nekünk nem volna más dolgunk, mint esténként kiüríteni a kasszát.
– És kifizetni a tapasztalt vendéglőst – mondod.
– Maradna a számunkra éppen elég – mondja D. I.
– És az adó?
– Az adót is nevetve kifizetnénk, még akkor is rengeteg pénzünk maradna.
– Nem hiszem – mondod. – Manapság rendkívül nagy az adó.
– A jövedelmünk legalább kétszer annyi volna, mint az összkiadás, beleszámítva az adót is.
– Nem hiszem – mondja most G.
– Mit nem hiszel? – kérdezi ingerülten D. I.
– Nem hiszem, hogy egy kiskocsma kifizetődő vállalkozás lenne.
– Biztosíthatlak, hogy kifizetődő lenne – mondja D. I. – Mindent számba vettem: a beruházásokat, az adót, egy tapasztalt vendéglős és egy szakács fizetését is.
– Egy sereg tényezőt nem vettél figyelembe – mondja G.
– Például?
– Például azt, hogy ez a tapasztalt vendéglátóipari munkás kegyetlenül átejtene bennünket. Napközben ellopná a bevétel tetemes részét, estére alig találnánk valamit a kasszában.
– Becsületes vendéglősre gondoltam.
– Tapasztalt vendéglősről beszéltél, és nem hülyéről, mellesleg egy hülye vendéglátóipari munkást meg a vendégek csapnának be, és mi megint pénz nélkül maradnánk, nem beszélve arról, hogy a szakács is lopna, továbbá egy tapasztalt vendéglátóipari munkás nem gürizne nekünk egyedül, hanem maga mellé venne legalább még egy tapasztalt vendéglátóipari munkást, aki ugyancsak lopna, mint a szarka.
– Ellenőrizhetnénk őket – mondja kissé elbátortalanodva D. I.
– Én nem leszek kocsmai ellenőr – mondod.
– Lehetetlen ellenőrizni őket – mondja G. – Lopnának, mint a szarka, mi pedig fél év múlva nyakig ülnénk az adósságban. Könnyen börtönbe kerülhetnénk.
– Így van – mondod. Egészen felvidulsz, boldog vagy, hogy bosszút állhatsz D. I.-n az abortálógép miatt. – Én ilyen ostoba vállalkozásba nem kezdek.
– Én sem – mondja G.
D. I. kétségbeesetten izzad, törölgeti a homlokát, pedig most már egészen kellemes az idő a kártyaszobában. Napközben és este körülbelül éjfélig elviselhetetlen itt a hőség, az előregyártott elemekből készült vékony falakat alaposan felmelegíti a nyári nap, éjfél utánig azonban már kihűlnek valamennyire, hajnalban pedig kimondottan kellemes az idő. D. I. mégis keservesen izzad, ami azt jelenti, hogy hamarosan siránkozni kezd. Így is történik.
– Már világosodik – mondja –, és mi még a harmadik játszmát sem fejeztük be. Nem értem, miért kell mindig éjfél után kezdeni a játékot.
Dehogyisnem érti, jól tudja, hogy a hőség miatt kezdtetek ilyen későn kártyázni. Éjfél előtt elolvadnának a lapok a kezetekben. Egymásra néztek G.-vel, aztán G. magyarázkodni kezd, mert ő a béke megőrzése érdekében mindenre képes.
– Nem jöhettünk korábban – mondja. – Fontos dolgokat kellett intéznünk.
– Fontos dolgokat – fortyan fel D. I. – Zabáltatok és ittatok a vasútállomás teraszán.
– Megmentettünk egy emberéletet.
– Mit csináltatok?!
– Megmentettünk egy emberéletet – mondod te is ünnepélyesen.
– Kinek az életét mentettétek meg?
– Egy toprongyos pasasét – mondod.
– Öngyilkos akart lenni – magyarázza G. –, de mi lebeszéltük róla, és ő megnyugodva elállt a szándékától.
– Egy ilyen öngyilkost nem lehet lebeszélni – mondja D. I. –, az illető bizonyára pénzt akart kicsalni tőletek, azért fenyegetőzött öngyilkossággal. Ti meg bizonyára adtatok neki pénzt.
– Nem adtunk – mondja G. –, és ő nem is fenyegetőzött, egyszerűen csak fel akarta vágni az ereit.
– Ti meg lebeszéltétek róla?– Igen.
– Mit mondtatok neki?
– Azt, hogy szép az élet, és azt, hogy az állomásépület is szép – mondod –, csupa márvány, és mozaikok is vannak.
– És hogy szép a nyár – mondja G.
– Mire ő?
– Mire ő nem vágta fel az ereit – mondod.
– Jókedvűen és emelt fővel eltávozott – mondja G.
– Nem volt mindjárt jókedvű – helyesbítesz –, egy ideig kicsit rosszkedvű volt.
– De aztán jókedvűen és emelt fővel távozott – mondja G.
– Mennyi pénzt adtatok neki?
– Egy vasat sem adtunk – mondja G.
– Szép szavakat mondtunk, a szép szavak néha csodát tesznek.
– Nem hiszem – mondja D. I.
– Pedig így volt – mondod.
– Szó szerint – bizonygatja G.
(Nem egészen szó szerint. Úgy volt, hogy G.-vel megrendeltétek a vacsorát… Illetve úgy volt, hogy a sötétedés beálltával, amikor a járókelők már nem látták a megdagadt száját, előbújt lakásából, elgyalogolt hozzád, az utcáról felkiabált, hogy megy az állomásra, Vera éppen nálad volt, hazaküldted, és te is elmentél az állomásra, leültetek a teraszon, megrendeltétek a vacsorát az ismerős pincértől, aki mindig mosolyogva üdvözöl benneteket. Az ismerős pincér az asztalotokra tett két kést és két villát, eltávolodott, és akkor G. előterjesztette javaslatát.
G.: Betonkeverő gépeket kell vennünk… stb.
Te: Betonkeverő gépek legfeljebb aprópénzt hoznak… stb.
G.: (aprólékos magyarázkodásba bocsátkozva) Kora tavasztól késő őszig forgalomban lennének… stb.
Toprongyos pasas: (észrevétlenül az asztalotokhoz sündörgött) Leülhetek?
G.: (kérdően rád néz, aztán a tenyere mögül dünnyögve) Tessék.
Te: Rengetegbe kerülne a javításuk… stb.
G.: A betonkeverő gépek nem romlanak el olyan könnyen… stb.
(A toprongyos pasas elveszi G. elől a kést, és megpróbálja felvágni bal kezén az ütőeret.)
Te: Télen megrozsdásodnának az utcán… stb.
G.: Elhelyezhetnénk őket valakinek a fészerében vagy a pincéjében… stb. (Észreveszi, hogy a toprongyos pasas a késsel ügyködik.) Mit csinál ez a szegény dolgozó? Tegye le azt a kést, ember! (A toprongyos alak nem teszi le a kést.)
G.: Ezzel a késsel nehezen fogja felvágni az ereit. Nagyon életlen kés…
Te: Szükségünk lesz a késre a vacsorához.
(A toprongyos alak felhagy az öngyilkossági kísérlettel, de a kést még mindig a kezében tartja.)
G.: Perceken belül kihozzák a vacsorát.
(A toprongyos alak leteszi a kést, és sírva fakad, lehet, hogy részeg. Feláll, és elmegy a teraszról. Hosszú ujjú ing van rajta, és az ingen hátul nagy olajfoltok.)
A vacsorát tényleg perceken belül kihozta az ismerős pincér. Te elutasítottad G.-nek a betonkeverőkre vonatkozó javaslatát, megvacsoráztatok, utána még üldögéltetek egy ideig a teraszon, éjfélkor pedig fizettetek, és elmentetek kártyázni. D. I. már türelmetlenül várt benneteket.)
A harmadik játszma végéig már nem szóltok semmit. A kártyákat figyelitek, és csakhamar be is fejeződik a játszma. Te nyertél legtöbbet: negyven jó poénod van, G.-nek tizenkettő, tehát ő is nyert, D. I. veszített ötvenkét rossz poénnal.
* Az írás narrációjával, szereplőivel Gion Olyan, mintha nyár volna (1974) című kötetének darabjai közé illeszkedik, de onnan kimaradt. Most kéziratból (OSZK Kézirattár Fond 583.) rögzítette, és a kéziratról hiányzó címet a műből pótolta: Kurcz Ádám István.