Egy Tolsztojhoz méltó adaptáció
Lev Tolsztoj: Anna Karenina; Újvidéki Színház, rendező: Dejan Projkovszki
„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Ezzel a mondattal kezdődik a világirodalom egyik legnagyobb regénye: Lev Tolsztoj Anna Kareninája, a szerelem és a pusztító szenvedély megrázó és felkavaró története. A házasság, a család napjaink egyik legtöbbet emlegetett és vitatott kérdése. Az talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a klasszikus család- és házasságmodell átalakulóban van, a viszonyulás azonban ehhez a tényhez sokféle.
Az Újvidéki Színház 2019. október 29-én mutatta be az Anna Karenina című előadást (Rendező: Dejan Projkovszki m. v.). A szerelem, a család és a házasság kérdése mindig izgalmas, Tolsztoj regénye zsenialitása miatt mindig szíven üti a befogadót, korunkban talán még fontosabb és okosabb választás volt a színház részéről ennek a műnek a színrevitele.
Az előadás fő témáját, a szerelmet, három lehetséges változatban mutatja meg három pár kapcsolatán keresztül. A rövid és statikus nyitójelenetben a két főszereplő, Anna (Béres Márta) és Vronszkij (Mészáros Árpád) első találkozását látjuk a vonatállomáson: állnak a vonatfüstben, bemutatják őket egymásnak, elhangzik a nevük, pillantásuk találkozik. Az állókép és Anna sötét ruhájának erőteljes kontrasztjaként a következő jelenet rendkívül lendületes: fiatal lányok és fiúk (a Színművészeti Akadémia elsőéves hallgatói) vidáman, fehér ruhában görkorcsolyán száguldoznak, köröznek a színpadon, megjelenik a második pár, akik ekkor még nincsenek együtt: Kitty (Dienes Blanka f. h.) és Levin (Pongó Gábor). Ezután ismét egy nagyon jól felépített, rendkívül erős képekkel dolgozó jelenet következik, amelyben megismerjük Anna bátyját, Oblonszkijt (Sirmer Zoltán), egy orgiaszerű helyzetben, a kocsmában. Ide érkezik Levin, ahol barátja, Oblonszkij, egyszerre több fiatal lánnyal szórakozik, miközben igyekszik biztosítani Levint arról, hogy Kitty igent fog mondani a házassági ajánlatára. A jelenetben tökéletesen megmutatkozik a két férfi szélsőséges jellemkülönbsége: Levin racionális célok által vezérelt ember, akinek a házasság az életfeladatai között a következő állomás, ezzel szemben Oblonszkij hedonista, szertelen, nős férfi. A jelenet (az asztalnál ülő, a lánykérés esélyei miatt tépelődő Levin és a nők karjaiban élvetegen filozofáló Oblonszkij) nagyon hatásos eszközökkel rakja le a történet meghatározó alapköveit. Oblonszkij szóba hozza Vronszkij grófot: „A pétervári aranyifjúság egyik legkülönb példánya. Szörnyen gazdag, szép, komoly összeköttetései vannak. Művelt és okos is.” Jelenleg még Levin vetélytársaként látjuk, hiszen ő Kitty udvarlója. Ezenkívül szóba kerül a darab központi problémája: a megunt házastárs és a házasságtörés. A kérdést Oblonszkij veti fel, aki súlyos magánéleti válságban van: sokgyerekes apaként csalja a feleségét, aki most tudta ezt meg, és válni készül. Oblonszkij nem a legmegfelelőbb tanácsadóra lel Levinben, hiszen ő elképzelni sem tudja, hogy valaki nős ember létére hogyan tud más nőre akár csak gondolni is. Ez után a jelenet után megjelenik a gyönyörű, kedves, mindenki által szeretett Anna, aki azért érkezett Pétervárra, hogy megpróbálja a bátyja házasságát megmenteni. Dollyval (László Judit) találkozik tehát, próbálkozása sikerrel jár, némi ügyesen irányított beszélgetés és sok vodka után.
Anna ezután Kittyvel találkozik, aki első báljára készül, ahol – reményei szerint – Vronszkij meg fogja kérni a kezét, ez a bál azonban Anna és Vronszkij végzetes találkozásának ad elsősorban alkalmat, akiknek sorsa innentől kezdve irányíthatatlanná válik, tehetetlenül sodródnak a szerelmi szenvedély és az emiatti szélsőséges társadalmi megvetés között.
Az előadást sok különböző eszköz együttes hatása teszi rendkívül erőssé. A párkapcsolatok válfajainak párhuzamos ábrázolása rámutat a szerelem más-más formáira. Dolly szerelme férje iránt a belenyugvó, elfogadó, megbocsátó szerelem; Oblonszkij is szereti a feleségét, de a szenvedély más, új nőkhöz hajtja, a felesége iránti szerelmét nem a szenvedély táplálja. Kitty és Levin házassága elsősorban észérveken, józanságon alapszik, szeretetük egymás iránt szintén nélkülöz minden szenvedélyt. Anna és Vronszkij szerelme ezzel szemben pusztító, nem kímél senkit és semmit maga körül, kizárólagos, szélsőséges, mindent felemészt.
Ahhoz, hogy az ő szenvedélyük, boldogságuk, fájdalmuk, tragédiájuk ragadjon magával minket, feltétlenül szükséges az őket alakító színészek szenvedélyes természete, ami lehetővé teszi a nagy erejű, hiteles alakítást. Ahhoz, hogy ennek az asszonynak a végtelenül összetett sorshelyzetét, érzelmi és magánéleti szélsőségeit követni tudjuk és átérezzük, Béres Márta érzékeny, okos, kifinomult játéka kell. Látjuk őt kedves, mindenki által szeretett nőként, szerető anyaként, engedelmes feleségként, békítő testvérként, önmegtartóztató szerelmesként, önfeledt szeretőként, gyermekéért és szerelméért őrjöngő fájdalomban szenvedő anyaként és szeretőként, kilátástalan helyzetében a halált választó tragikus hősként. Az előadás hű a címéhez és Tolsztoj regényéhez is, hiszen valóban Anna áll mindennek a központjában, az ő tragédiája ez a történet. Ahhoz azonban, hogy ez így lehessen, nélkülözhetetlen a Vronszkijt alakító Mészáros Árpád ugyanilyen érzékeny játéka, akinek már a megjelenésében is tükröződik Vronszkij katonás jelleme, ami egyszerre teszi képessé az Anna iránti végsőkig tartó küzdelemre, ugyanakkor a nő iránti szerelem hatására a teljes ellágyulásra is. Mindenképpen ki kell emelni a Karenint játszó Német Attilát, aki szintén nagyon hitelesen alakítja Karenin szenvedélyre képtelen alakját, aki mégsem tud kegyetlen lenni, és Anna elvesztése őt is összetöri. Ugyanilyen jó alakítás az együgyű, esetlen, de a maga módján érző és gondolkodó Levint játszó Pongó Gáboré és az élveteg, ugyanakkor őszinte szeretetre képes Oblonszkijt alakító Sirmer Zoltáné, a Dolly szerepében archetipikus feleséget és anyát alakító László Judité és a szerelem öröméből kizárt Kittyt megformáló Dienes Blankáé.
A pontos, hiteles színészi játék mellett az előadás értékét az okos, értő, kreatív rendezés adja, és a nagyon ötletes, hatásos, a történet értelmezését segítő, árnyaló díszlet (Valentin Szvetozarev m. v.), amely sok hatalmas ajtóból áll, ezek nyitása és csukása, az előttük, mögöttük, közöttük zajló jelenetek leginkább Anna kirekesztését, bezárását, a szülés jelenetében az ő megfeszítését szimbolizálják. A két szerelmes reménytelen sorsát, környezetük által való kitaszítottságát a hideg és a fagy jelenléte is érzékelteti. Az egyik leghatásosabb pillanat Anna és Vronszkij szerelembe esése a bálban, amely pillanat tragikus jelentőségét az égből zúduló jégkockák tömege erősíti, amelyek aztán mindenhonnan előkerülnek, Vronszkij zsebéből, sőt Anna szájából is. Sok nagyon erős, esztétikailag is nagy hatású színpadkép teszi még lenyűgözőbbé az előadást, de a zene (Goran Trajkoszki m. v.), a jelmezek (Marija Pupucsevszka m. v.), a koreográfia (Olga Panga m. v.) is mind tökéletes harmóniában szolgálják a történet és a színészi játék hatását.
Az itt leírtak csak egy töredékét képezik a lehetséges értelmezéseknek, ami a produkció nagy művészi erejéről tanúskodik. Olyan előadás ez, amelyet érdemes többször megnézni, mert sok olyan gondolatot ébreszt, amelyen hasznos eltűnődni.
