A szabadkai magyar ifjúság irodalmi mozgalma az 1930-as évek elején
A délvidéki magyarság Trianon utáni első évtizedének története igen mozgalmas. Létrejött a közösség első érdekvédelmi szervezete, az Országos Magyar Párt, amely fennállása során csúfos választási kudarcot és szép sikereket egyaránt elkönyvelhetett. 1929. január 6-a, a királyi diktatúra bevezetése után betiltották, és minden nemzeti alapú politikai szervezkedés illegálissá vált.
Közben a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben, immár a délszláv állam uralma alatt, felnőtt egy új generáció. E fiatal nemzedék tagjai az iskolapadokból kikerülve az 1930-as évek elején Szabadkán mozgalmat indítottak azzal a céllal, hogy összefogják a délvidéki magyar ifjúságot, és szellemi közösséget teremtsenek számára. Céljukat nem egyesület vagy ifjúsági szervezet alapításával, hanem irodalmi jellegű ifjúsági folyóiratok megjelentetésével kívánták elérni. E mozgalom végül a Híd című folyóirat alapításával érte el csúcspontját.
A CSONKA SZABADKAI MAGYAR GIMNÁZIUM
A két világháború között a szabadkai magyar ifjúság – ahogy az egész délvidéki magyar ifjúság – anyanyelvi oktatási lehetőségei igen korlátozottak voltak. A városban a magyar középiskolások számára csak egy nyolcosztályos magyar gimnázium állt rendelkezésre. Csuka János A délvidéki magyarság iskolaviszonyai című 1941-es tanulmánya, amelyet Mák Ferenc Veremidő című szöveggyűjteményében találunk, így ír erről:
„A szabadkai magyar gimnáziumnak már csak a neve volt magyar, hiszen évek óta alig két-három magyar tanára van, és a magyar nyelven és hittanon kívül az összes tantárgyat államnyelven tanították. A szabadkai magyar gimnázium alsóbb osztályaiba a Szabadkai és a Topolyai járás tanulóifjúsága iratkozhatott be, a felsőbb osztályokba azonban az ország bármely vidékén élő magyar nemzetiségű növendékek kérhették felvételüket. Azok, akik a szabadkai, illetve zentai iskolakörzeten kívül álló területről valók, a báni hivataltól kérhették a magyar osztályokba való felvételüket. A magyarság számára érthetően a két csonka magyar gimnázium nem nyújtott lehetőséget arra, hogy megfelelő számú és magyar nemzeti szellemben nevelkedett ifjúság kerüljön ki ezekből az intézetekből.”
De még e csonka szabadkai magyar gimnázium megtartása is komoly erőfeszítéseket követelt meg a közösségtől.
„Ha nem is teljes a szabadkai magyar gimnázium, mégis ragaszkodott hozzá a magyarság, és már eddig is minden áldozatot meghozott érte. Nem egy iskolaévben vállalta az annyira igénybe vett magyar társadalom a szegény sorsú magyar diákok eltartását, csak hogy egy-egy osztály fennmaradásához a szükséges számú tanuló beiratkozását biztosítsa. Ezt a célt három internátus is elősegítette. A legrégibb a Magyar Olvasókör [a szabadkai Népkör ekkor ezen a néven működött] diáksegélyzője, amely nélkül talán már a magyar gimnáziumnak csak az emléke maradt volna fenn. A Magyar Olvasókör diáksegélyzője a jómódú magyar polgároktól állandó hozzájárulást szerzett a diákok segélyezésére, és a magyar családoknál elhelyezte a tanulni akaró szegény magyar diákokat. Azóta a magyar társadalom szélesebb rétegeire támaszkodó két internátus létesült. A szabadkai magyar gimnázium tanulóinak a fele (nyolcvan-száz gyermek) szegény sorsú, és neveléséről, élelmezéséről a magyar társadalomnak kell gondoskodnia. A legjelentősebb a Bogner-féle internátus, míg egészen a közelmúltig Balázs-Piri Kálmán tanfelügyelő is internátust tartott fenn” – írja szintén Csuka János.
A városban egyetlen felsőoktatási intézmény működött, amely még annyira sem volt magyar jellegű, mint a gimnázium. A Belgrádi Egyetem alá tartozó Szabadkai Jogi Kart királyi rendelettel 1920. január 27-én alapították, abból a célból, hogy az SZHSZ Királyság legészakibb részein, egy többségében magyarok és horvátok lakta városban terjessze a szerb nemzeti ideológiát. Így a kar tanárainak és hallgatóinak többsége is szerb nemzetiségű volt. Mindezt alátámasztja az a tény is, hogy 1927-ben dr. Aleksa Ivić történésznek, a kar tanárának kezdeményezésére állították fel Jovan Nenad szobrát a város főterén, ami a jugoszláv eszmét és a délszláv egységet demonstrálta Szabadkán.
„Az állami statisztikai hivatal 1936. évi kimutatása szerint abban az évben a jugoszláviai egyetemeknek 15.308 hallgatójuk volt, ebből alig 300 a magyarok száma, közöttük 30 nő. Belgrádban ebben az évben 76 magyar főiskolás tanult, Szabadkán, a belgrádi egyetem jogi fakultásán 56-an, egy magyar főiskolás volt Laibachban, a többi Zágrábban. Meglepő a jogi pályára készülő magyar főiskolások nagy száma. A magyarázat az, hogy ezek túlnyomórészt szabadkai vagy környékbeli szegény szülők gyermekei, akik Szabadkán, a legkönnyebben megközelíthető egyetemi városban tanultak. A szabadkai jogi fakultás mellett nincsen a magyar egyetemi hallgatóknak egyesületük, szervezetük. A jogi fakultás húsz éve működik, és ez alatt 58 magyar fiú szerzett ott diplomát. Az 58 magyar fiú közül 21 szabadkai, a többi felső-bácskai, illetve Tisza-vidéki. A háború utáni első években évenként csak egy-két magyar hallgatója volt a szabadkai jogi fakultásnak, az elmúlt tíz évben a számuk 4–6-ra nőtt, majd 1939-ben már 14-en, 1940-ben pedig 13-an vizsgáztak. Nagyobb részük (32-en) ügyvédjelölt, a többiek pedig mint tisztviselők vagy egyéb alkalmazottak helyezkedtek el” – olvasható Csuka János fent említett tanulmányában.
Ilyen oktatási intézmények mellett nem csoda, hogy a szabadkai magyar fiatalok híján voltak az ifjúsági szervezeteknek és egyesületeknek. Egyedül a Népkör, akkori nevén a Magyar Olvasókör ifjúsági osztálya igyekezett a helyi magyar fiatalokat, főleg a joghallgatókat, a kereskedősegédeket és a fiatal iparosokat egybegyűjteni, és próbált valamilyen közösségi élményt nyújtani számukra. E tarthatatlan állapotot ismerte fel néhány szabadkai fiatal, és valóságos mozgalmat indított útjára. E mozgalom tagjai ifjúsági folyóiratok alapításával igyekeztek összefogni a délvidéki magyar ifjúságot, és közösséget szervezni számukra. E mozgalom bölcsője éppen a fent említett csonka szabadkai magyar gimnázium.
KIS JÓZSEF ŐRTÜZÉTŐL A HÍDVERÉSIG
Kolozsi Tibor Őrtűz fényében című visszaemlékezéséből tudható, hogy 1931-ben a szabadkai gimnázium egy érettségiző osztályának néhány diákja elhatározta, hogy egy sokszorosított emlékkönyvet ad ki, amely sok évvel az érettségi után is emlékezteti őket az együtt töltött középiskolai évekre.
Az emlékkönyvet maguk az osztály tanulói írták, illusztrálták és sokszorosították, annyi példányban, hogy mindenkinek jusson egy-egy belőle. A kiadvány 44 osztálytárs emlékének címmel jelent meg. Az emlékkönyvkészítés körüli munka annyira megtetszett az osztály egyik lelkes tanulójának, a csantavéri születésű Kis Józsefnek, hogy elhatározta: életét az újságírásnak szenteli, és folyóiratot alapít.
Kis József akkori, Bánáti utca 21-es házszám alatt található lakásán rendezte be szerkesztőségét, és két érettségizőtársával, Tóth Bagi Istvánnal és Kovács-Sztrikó Zoltánnal együtt 1931 szeptemberében útjára indította az Őrtűz című ifjúsági-irodalmi folyóiratot, megelőzve Szenteleky Kornél irodalmi folyóiratát, a Kalangyát, amely 1932. május 1-jén jelent meg Újvidéken. Sőt, amikor a Kalangya megjelent, az Őrtűz a nagybecskereki Magyar Közművelődési Egyesület támogatásával a sokszorosításról áttérhetett a nyomdai előállításra. Kis József az Őrtűzzel kívánt szellemi közösséget teremteni a délszláv államban élő magyar ifjúság számára, valamint a lappal kívánta bizonyítani, hogy az itteni fiatalok is tehetségesek, és fogékonyak az irodalom iránt. A folyóirat azonban anyagi nehézségek miatt mindössze négy nyomtatott szám után visszatért a sokszorosításhoz, majd a folyóirat 1933 júniusában megszűnt.
Kis József egy másik szintén ifjúsági folyóirat, a Vajdaság szerkesztői között is ott volt. A folyóiratot Kis Hirsch-Halász Dezsővel, Atlasz Jánossal és másokkal együtt Hirsch-Halász Dezsőnek a Barátok temploma melletti lakásán készítette. A Vajdaság, az Őrtűzzel ellentétben, már nem pusztán ifjúsági folyóirat, hanem vállaltan baloldali lap, amely társadalmi kérdésekkel is foglalkozott. Az első szám megjelenése után Kis József a többi szerkesztővel támadt szemléletbeli nézeteltérése miatt otthagyta a szerkesztőséget. A Vajdaság sem volt hosszú életű lap, ugyanis baloldali eszméivel felkeltette a királyi jugoszláv hatóságok figyelmét. A harmadik szám után a szerkesztőségnek a folyóirat címét meg kellett változtatnia – így lett a Vajdaságból Tovább –, de az új nevű folyóiratot hat szám után így is betiltották.
Kis József, miután otthagyta a Vajdaság szerkesztőségét, megvásárolta a pravoszláv templom háta mögött lévő nyomda fele részét, és 1934 januárjában megpróbálta újjáéleszteni az Őrtüzet. Az újraindított folyóirat azonban mindösszesen egy számot ért meg. A kezdeményezést ekkor a szabadkai Népkör ifjúsága vette át, szorosan együttműködve a nagybecskereki és a zombori ifjúsággal, valamint a belgrádi Bolyai Farkas Egyesülettel, a fővárosi magyar egyetemisták szervezetével. Az új folyóirat felelős szerkesztője Lévay Endre lett, a szerkesztőbizottság tagja pedig Kis József, valamint a korábban szintén az Őrtűz munkatársa, Tóth Bagi István, továbbá Nagybecskerekről Dániel Gy. László, Belgrádból Komáromi József, Zomborból Pál Sándor és Óbecséről Faragó Imre. Az új lap társadalomtudományi és irodalmi ifjúsági folyóiratként jelent meg, és a Híd címet viselte. És miért pont ezt a címet kapta a lap? Az 1934 májusában megjelenő első száma így ír erről:
„Hidat verünk a keserű ma és az ígéretes holnap között tátongó szakadék felett, hogy elérjük a boldogabb jövőt. Hidat verünk a régi és az új kultúra, az idősebb és az ifjú nemzedék életfelfogása közé, mert meggyőződésünk szerint az ifjúságnak nem az a feladata, hogy romboló csákánnyal rohanjon mindannak, amit a régiek építettek, hanem az, hogy a munkát ésszel és erővel a saját és az eljövendő nemzedék igényei szerint folytassa. Hidat kívánunk építeni a magyar és a délszláv nép és kultúra közé, hogy a két nemzet műveltségi kapcsolatai még szorosabbakká váljanak, Hidat akarunk építeni a korok, életfelfogások, nemzetek – hidat ember és ember közé.”
Az új folyóirat megjelenésével Kis József irodalomszervező munkássága is véget ért, sőt a Híd 1934. augusztusi számában a nevét már a szerkesztőbizottság tagjai között sem találjuk. Visszavonulását Kolozsi Tibor elhatalmasodó betegségével magyarázta. Kis József 1949. szeptember 24-én mindösszesen harmincnyolc évesen tüdővész következtében hunyt el. A Híd már tartós kezdeményezésnek bizonyult, hiszen a mai napig megjelenik.
Felhasznált irodalom:
Híd (1934)
Kolozsi Tibor: Őrtűz fényében. Szabadkai folyóiratok és könyvek. Szabadka, 1969. (Életjel miniatűrök 4.)
Kolozsi Tibor: Szabadkai sajtó (1919–1945). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1979.
Mák Ferenc: Veremidő. Magyarok a királyi Jugoszláviában (1918–1941). Cikkek, tudósítások, helyzetjelentések a kisebbségi létről. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2018.
Gerold László: Vajdasági magyar irodalmi lexikon (1918–2014). Forum, Újvidék, 2017.
Kalman Kuntić: Pravni fakultet u Subotici 1920–1941. Hrvatsko akademsko društvo, Subotica, 2016.
A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség. Magyarok a Délvidéken 1918–1947. Napvilág Kiadó, Budapest, 2004.