A Zenei lexikon szerint „a magyar operett úttörője a Varsóban született Konti József színházi karmester, (akinek) a Deréki Antal színész szövegére írt Eleven ördög c. operettje az első magyar operettsiker”.
A darabot 1884. augusztus 8-án mutatták be az akkor Csóka Sándor igazgatása alatt álló Budai (Fővárosi) Színkörben. A Budapesti Hírlapban már másnap megjelent a kritika:
„Egy eredeti operette felavató estéje volt ma a krisztinavárosi arénában. A zeneszerző, Konti úr neve nálunk még egészen ismeretlen, s a mű – mint halljuk – első nagyobb szerzeménye. Szövegírónak Deréki Antalt nyerte meg, ki a Bayard-féle ismert bohóságot alakítá át, mely Letoriére-vicomte néven a nemzeti színházban is gyakran került már színre. Itt Az eleven ördög nevet kapta. Operette-anyagnak igen alkalmas; bürleszk alakjai, mulatságos cselekménye szinte invitálják a pezsgő, víg zenét. Örömmel ismerjük el, hogy a fiatal zeneszerző feladatát sikeresen oldá meg. Pár értékes szám van a műben, meglepő csínnal kidolgozva, melyek szép jövöt ígérnek. Keresetlen egyszerűség jellemzi stiljét, s ízlés a hangszerelését. Olykor a thémát elnyújtja, majd banálissá lesz, de aztán nyújt becsesebbet is. A zenekart, mely ma a népszínház néhány szólistájával volt megerősítve, a szerző személyesen vezette. Nagy malőr, hogy az eső iszonyú robajt csinált az aréna tetőzetén, s olykor percekig elnyomta az előadók hangját. Annál nagyobb elismerés illeti a főbb szereplőket, különösen Pajor Emília asszonyt a címszerepben, s Réthy Laura kisasszonyt, továbbá Borost, Follinust stb., kik szembeszálltak az elemekkel, s a szerzőt megérdemelt sikeréhez segítették. A közönség szép számban jelent meg, jól mulatott, sokat tapsolt, s a szerzőt is minden felvonás végén kihívta.”
A darabot még ugyanazon az őszön sikerrel játszották nemcsak a fővárosban, hanem Szegeden, Kassán és Győrött is. Az igazi sikersorozat pedig akkor indult el, amikor a főszerepet Blaha Lujza vette át. Ő december 21-én a Várszínházban alakította először a vicomte-ot (nadrágszerep!), s rövid időn belül szinte az egész országot meghódította ezzel a szerepével.
Ez lett volna az első magyar operett? De mitől lenne magyar, amikor szövegét Deréki egy francia vígjáték – Vicomte Letorières – alapján írta, zenéjét pedig egy magyarul alig tudó lengyel, Konti József komponálta? És első sem volt, mert már a korábbi években is születtek magyar operettek.
Ezek azonban nem bizonyultak hosszú életűnek, vagy mert gyenge volt a szövegük, vagy mert túl rövidek voltak, vagy egyéb oknál fogva. Kutatásaim szerint Veszter Imre (zene) és Madarassy Pál (szöveg) Vőlegény álarcban című, 1861-ben keletkezett színpadi műve volt a legkorábbi magyar operett, ennek anyaga azonban elveszett, ha ugyan egyáltalán létezett, mert hogy soha sehol nem adták elő, az biztosra vehető.
Mivel Veszter Imre műve nyomtalanul eltűnt, így a Népszínházban 1862. április 21-én bemutatott egyfelvonásos operett, A szerelmes kántor tekinthető a legrégebbi, azaz első magyar operettnek. Szövegét Bényei István színész írta, zenéjét pedig Allaga Géza, a színház karmestere komponálta. A Hölgyfutár április 26-ai számában Simonffy Kálmán részletesen foglalkozott az előadással, ebből a beszámolóból idézünk most néhány részletet:
„A budai népszínház heti játékrendének fő érdekét Allaga Géza magyar operetteje, mely húsvét másnapján került először színre – képezé. A közönség méltó érdekeltséggel várhatá, hogy azon fiatal zeneszerző, kinek egyéb szerzeményeivel már itt amott találkozott, mint fogja színpadra állítani a magyar élet azon alakjait, melyek egy operette keretébe oly annyira bele valók. (…) A szerelmes kántor szövegét írta Bényei, vázlata elég ügyesen van kigondolva, oly elemekből, melyek a küzdést, a szívek és helyzetek összeütközését nagyon természetesen eszközlik.
Alakjain megvan ugyan eléggé a magyaros szín, de hibául róhatni fel, hogy körvonalait a költői idealismus egy csöppet sem nagyítja meg, sőt a legalsóbb osztály légköréből vett kifejezésekkel körülvéve – gyakran póriasak.
Néhány jelenet azonban ügyesen van mind kigondolva, mind kidolgozva.
A zenére visszatérve örömömet fejezem ki Allaga ez első műve fölött.
Ő egészen töretlen úton jár, előtte még nem próbálta – legalább nyilvánosan senki, a magyar operette zenéjét. S ha már az első is ennyire sikerült, tőle ezután még jobbakat várhatunk. Teljesen méltányoljuk a nehézségeket, melyekkel a darab körül meg kelle és kellend még küzdenie, de az ne rettentse vissza a további kísérlettől, s ismételje mindaddig, míg egy kifogás nélkülit hozhatand színre, s ekkor övé lesz nemcsak a kezdet érdeme, de az alapítás dicsősége is. A zajos tapsok, éljenek, és koszorúk, szóval az egész közönség szívből jövő üdvözlése oly forrás, melyből a legszebb lelkesülést merítheti ezután való működéséhez.”
A szerelmes kántor szerepe Vasvári Kovács József legsikeresebb alakításai közé tartozott.
Megszületett tehát az első magyar operett! (A Sürgöny tudósítója azért nem mulasztotta el megjegyezni, hogy már valamikor 1848 előtt is íródott egy magyar operett, mégpedig Tündérlak címen, amely operettnek Egressy Béni volt a szerzője. – Ezt a megjegyzést nem vehetjük túlságosan komolyan.)
A szerelmes kántor több dala később nyomtatásban is megjelent, ezek: Két menyegző vár miránk – Vígan lányok és legények – Eresz alatt fészkel a fecske, szeretőnek jobb a menyecske – Szeretlek én, egyetlenegy virágom. Ez utóbbi hallatlan népszerűségnek örvendett, és számos feldolgozást megért a rá következő évtizedek során.
Allaga ezután tett még néhány kísérletet, de a későbbi egyfelvonásosai – A zeneszerző (bemutató 1862. szeptember 14-én) és A szakállas farkas („Eredeti víg oláh operette 1 felvonásban. Szövegét írta Bényei István, zenéjét szerzé Allaga Géza, a pécsi színház karmestere 1865-ben”) – jobbára gyenge szövegkönyvük miatt nem vehették fel a versenyt A szerelmes kántorral.
De ki volt ez az Allaga Géza?
A vajdasági Óbecsén született 1841. március 25-én. Szülei értettek a zenéhez: apja fuvolán játszott, anyja pedig zongorázott. Ő is már korán részesült zenei nevelésben, de sem a hegedű, sem pedig a zongora nem vonzotta különösebben. A gordonka volt az a hangszer, amelybe első látásra beleszeretett. Ügyvéd apját kinevezték Baja főjegyzőjévé, s így gimnáziumba már Baján járt. 1856 és 1861 között a bécsi konzervatórium hallgatójaként Karl Schlesingernél csellózni, Simon Sechternél pedig komponálni tanult.
(Életrajzának részletes leírására ezúttal nem vállalkozunk.)
Kitűnően csellózott, több színház zenekarában megfordult, és szorgalmasan komponálgatott. Első jelentősebb színpadi műve a Szép Mara című népszínmű volt, amelyet 1862. január 12-én játszottak először a Budai Népszínházban, amelynek csellistája volt abban az időben. Ehhez a darabhoz több szerb táncot és népdalt is felhasznált.
A Népszínházat – amely az első magyar operettnek is helyet adott – nem sokkal azelőtt építették fel a budai alagút mellett, Mátyás király egykori lovaglóiskolájának helyén, ahol később Musztafa Szokoli basa laktanyája, majd a kereskedelmi minisztérium épülete állt. Az ezer főt befogadó színházépület két hónap alatt készült el!
Allaga a cimbalomnak is szerelmese volt. Munkásságának jelentős részét ennek a hangszernek szentelte. Rengeteg művet átírt cimbalomra, egy négykötetes cimbalomiskolát is kiadott, és neki köszönhető, hogy a Nemzeti Zenedében megnyílt az ország első cimbalom tanszéke.
Országos bolyongásai során Szabadkára is elvetődött, ám nem tudjuk, hogy pontosan mikor – talán 1867-ben. Vagy Szuper Károly 45 tagból álló társulatával érkezett volna egy évvel korábban? Mert a Fővárosi Lapok 1866 decemberében tudósítást közölt egy hangversenyről, amelyen Fóti Erzsi és Bogyó Alajos, mindketten a helybéli színtársulat tagjai, Allaga-szerzeményeket énekeltek – teljes sikerrel. Megeshet, hogy akkor már a városban tartózkodott mint a színházi zenekar egyik tagja.
A Pesti Napló 1868. január 22-ei számában arról számolt be, hogy Szabadkán a főgimnázium „természettani szertára 2000 forintot érő kísérleti eszközökkel szaporíttatott, s hogy e főiskola általában a kor követeléseinek mindenben megfelelhessen, a testgyakorlat és műének taníttatására az intézeti tanerő egy igen ügyes tornászmesterrel, és a dalai után némi hírrel is bíró Allaga Gézában egy énektanárral egészíttetett ki”.
Szeptemberben pedig ugyanez a lap arról értesíti olvasóit, hogy „Szabadkán zenedét alapítanak, s egyik tanárul Allaga Gézát nyerték meg, kinek eredeti operettéit sokszor megtapsolták a budai színpadokon”.
Ő volt egyike annak a három tanárnak, akik elsőként tanítottak a néhány héttel később megnyílt városi zeneiskolában. A cselló és a nagybőgő tanításával bízták meg.
Emellett énekkart vezetett, és néhány művet is komponált a kórus részére. A Szabadkán élő Brenner József – Csáth Géza édesapja – ezt írja emlékirataiban vele kapcsolatosan: „Allaga Gézára, a sok szép dal szerzőjére és kitűnő gordonkásra is emlékszem. Megnyerő nyájas arcú, szép férfiú volt. Ő volt az első, aki itt dalárdát szervezett. Mint kis fiú hallottam is őket énekelni hangversenyen. Allaga operai tag lett, eltávozott innen, s dalárdája abbamaradt, föloszlott.” (Brenner József: Emlékeim. Életjel, Szabadka, 2020.)
Valóban nem sokáig maradt Szabadkán. 1870-ben kinevezték énektanárnak a frissen alapított bajai tanítóképzőbe, s oda költözött. De nem ment egyedül, hanem magával vitte a Szabadkán feleségül vett ponori Tewrewk Rózsát és 1868. május 1-jén született kislányukat, Vilmát.
A következő évben már Budapesten találjuk, ahol évtizedeken keresztül aktívan részt vett a város zenei életében.
1909-ben vonult vissza, s hátralevő éveit Baján töltötte, öccse petői szőlejében. Felesége már korábban meghalt, második házassága pedig rosszul sikerült. Egészségi állapota erősen megromlott, szeme világát is elveszítette, s végső elkeseredésében – 1913. augusztus 19-én – szíven lőtte magát.
Így végezte életét a 180 évvel ezelőtt született Allaga Géza, aki megkomponálta az első magyar operettet, amelyet 1862. április 21-én játszottak először a Budai Népszínházban.
Néhány hónap múlva annak is kereken 160 éve lesz.
Felhasznált irodalom:
Galamb Sándor: A magyar operett első évtizedei. Budapesti Szemle, 204. kötet, 590. sz.
Koch Lajos: Allaga Géza. Születése századik évfordulójára. A Zene, 1941. 12–13. sz.
Rátonyi Róbert: Operett I–II. Zeneműkiadó, Budapest, 1984.
Gál Zoltán: A cimbalom atyjának nevezték. Bácsország, 2013. 3. 70–74. o.
Operett Magyarországon, 1860–1958, forráskatalógus.