Tér szélén
tudathasadás csendélete,
jól megtervezett gyanú,
csizmák talpának csattanása,
befolyásolt csend,
a messzeségben mégis
édes hahota gondoskodik
a körbekerítettekről.
Az eredő lüktetését elzárták,
de a mesék működése még nem állt le,
álmodozók hozzák zavarba
a kétszínűek valóságát,
ékelik ketté
a látszatbiztonságot.
Az arcok
az általánosságoktól közmegegyezők,
könnyelműek,
zokszavak közé csitul az éj,
durva félreértésekkel
törleszt a múlt,
s a jelen már-már teljesen leszűkült,
minden olyan kínos ritmusba szorított,
kivéve
az elégedetten hintázók
alig érthető,
szerteguruló vihogását.
Sopánkodás csömöre
sertepertél,
hiábavaló szavak
olvasztják egybe a tömeget,
a bizonytalanság az egyedüli
egyértelmű tény,
mindazonáltal…
e tájon túl
igazgyöngyöket formálnak
az embertelen környezetből
gyermekkacaj háttérzajában.
A parancsok végül mindig leperegnek
a bőrről,
felpuffadnak a bérelt leskelődők is,
és…
– előbb-utóbb –
a rosszmájú fámák is megráncosodnak.
Ilyenkor…
naiv zsengebájúak támasztanak fel néha
kevésbé torz reményeket:
lepkelétnyire!