Búcsú Bori Imrétől
Az áprilisi záporok ha elvonulnak,
oly szépen alkonyul, és a föld
puha. A göröngy omlós, csak morzsa.
Az a föld, amiből lettünk, mielőtt
a föld lett a miénk. Csak egy
fekete rigófüttyre! És ismét
csak távozunk, megtérünk…
Mielőtt elbolyongsz kétmaroknyi földdel,
hogy számot adj arról, amit ideig-óráig
birtokoltál: íme a megtérés két marék
föld hívó szava és a tény, hogy a Tiéd!
Csak rövid hiúság volt a vágy,
hogy a miénk marad! Szóval, tettel, vággyal.
Ám most már láthatod, ott bolyongva
fönt a Fekete-tó partján, hogy
csak nem volt hiába a szeretet,
a rossz szótól, a küldetés bosszútól
mentesen. A bánat csarnokából én,
Fehér Kálmán, őrködök. Kérlek,
nyíljanak meg soraid fönt az égen,
gondolj rám, és végy magadhoz,
ha úgy érzed, hasznodra válik
egy mindenkori társ-barát. Most a földön
s az égben: Uram! Légy kegyes hozzá!
Uram! Légy kegyes hozzám!
2004.