Járókában

Járókában

Karlo De Negri

Néha felnőtt lesz a gyermek.

Ilyenkor kicsit már olyan,

Mint akit sűrűn megvernek.

Olykor gyermek lesz a felnőtt.

Hullani csak az érettnek szabad.

A felnövés ára egy némajáték,

Ki megszólal, dadogós marad.

Nem büszke harc ez: ajándék,

S lidérce csak, mi átüt álmokon.

Kézben az ásó, halmozódik a föld, mit

Gyászolók taposnak, hogy ne látsszék.

Félelmek temetésén jelen lenni

Az elmúlást betűvé teszi.

Pálcányi rovások a sárban,

Mi földünket teremtve élteti.

Amikor jótékony vakság lesz a tér,

Akkor lobban hamuvá az ítélet:

Fáknak lenni, kikhez tartozni öröm.

Bennük az örök árvaság,

A mozdulatlanság csendje szól,

Közöttük a láthatatlan mozgás,

Közben e lépések némasága

Egy gyermeki kérdésre válaszol.

Számoltam, okos óránkon megjelent,

Hány ezret léptünk, honnan, hová.

Perspektívából, csecsemőméretben

Beleveszünk-e valahol e tájba.

Kiszámíthatatlan az árfolyam.

Ha van járóka-üzlet, ez olyan.

Most járunk errefelé először és utoljára.

Sinkovits Péter

Védőállás nélkül

Csak a taxi jönne már, hogy elvigyen bennünket, pusztán a lakcímet kell bemondani, mert ez a lényeges: a lakcím. A taxis bólint, pontosan tudja, merre lakunk. Legalább ő.    

Előrejelzés

újabb esőzóna közeledik az utakon növekvő forgalom megérkezett elutazott kivégezték felmentették átadták bevonták megkötötték aláírták...

Még néhány parázsnyi év

önmaga élére állva lassan elválik menekül vagy menekít

Szoktató

szobornak kőből a bőre sötét liliomok szivárgó vágya rézsút figyelem mi ez a vonulás és mi marad utána

Debreczeny György

Sziveri-napok

ezt írtam ide munkacímnek és mindjárt az jutott eszembe hogy az én Sziveri-napjaim 1984-ben voltak ha jól emlékszem áprilisban amikor Csontos Sanyival egy hetet töltöttünk...

Klemm József

Kilencedik stáció: a sárban

Szétázott  akvarell a jelenem s a múltam.  Már amikor apám ujját fogva járni tanultam, oly idegennek éreztem talpam alatt a rögöt, inkább rám hulló...

Zalán Tibor

Olaj, ahogy lassan

Távolodó testek, kettő, ember, s a megértett zuhanás. Homály által kerékbe tört meleg szöszmötölés a tükörben, apró jajgatás, lefedve ronggyal. Olaj,...

Kassák, a tengerész

1. Én látnám a partot, de nem látok semmit. 2. Én látnám a semmit, de nem látok semmit. 3. Én látom a semmit, de nem látok partot.

Pontkeresés

a kis szeglet ahol majd hó esik és vigasztalanul szállingózik hull akár a múlt reggelig s még tovább és ellátni csukott szemmel a tengerig megint ha

Gyetvai Balázs

Didergő csipeszek

Nézhetsz bárminek. Macskának, gírosznak, napnak, szeretőnek, komédiának – szóval tényleg bárminek.   Összegyűrt újságpapírnak is. Beleidomult...