Feneketlen kútba nézel
nem tudod mély-e
vagy csak nagyon sötét
Annyi fényt nyelhetett
ideje lenne
kifelé is sugározni valamit
Telt tüdő
fújja vissza a térbe
a világ összes fényét
Konfettiként robbant
tűzijáték pókhálót
a lineáris idő egére
De mi lenne ha
éjfélkor megállna
vagy visszafelé pörögne
minden felszínre szabadult
aranybronz buborék
Visszaszívnál minden
izzadt csókot
A konfetti pepitáját
visszazárná ölébe az ágyú sötétje
A hangot visszahívná a tömeg
(emberek metszetlen halmaza)
S a hang
az a kicsapott, hűséges eb
(ilyenkor szökik
retteg önmagától)
most amorf gazdájához loholna
elcsitulna lágy ölében
Végre csend van
Sötét is
Nem tudod mély-e
de megint belenézel
A hideg éle lemarja rólad
a tavalyi fáradtság rozsdáját
a sötét némaságban
És halad megint előre minden
lineárisan az idővel
Fény és hang
mindig ugyanazt a verset írja