I.
valamikor halvány rózsaszínen lebegtél
a nyakad köré tekeredett köldökzsinórból próbáltál kibújni
az önállóságod lefolyt a véres alsószoknyán
52’ októberében a piacon
imádkoztál és azt gondoltad isten majd megszabadít attól
hogy nőnek születtél
vagy inkább tenyészkancának aki huszonkét évesen már megismerte
a mocskot és öntudatlan elvetélt
a kikeményített lepedőn az olvasót szorongatva
a megváltás ott folyt le a combodon
nem nyalja fel a kutya és nem nyalja le a másik feled
halott embriókat dobáltok a szent család lenéz
rád és a tisztátalan ősi rítusra
nem vagy bűnös amiért megtagadtad azt
hogy tenyészállat légy
II.
a tenyere már nem érdes elpuhult amikor az
öregség ráhúzta a halovány hullazsákot mely alatt
ott pislákol az ami soha meg nem történt és a hályogon túl
a májfoltokon túl a hosszú szőrszálakon túl ott az igazi megérdemelt
szépség mert itt a béke nem a születéssel kezdődik hanem az elmúlással
ha visszanézel csak az jut eszedbe hogy rettegtél a bátyád vérbajos farkáról szóló
történetektől amiket a kazlak mögött mesélt és ha apád megcsipkedett
ne szólj mert az vagy háziállat
az egyik gyermekágytól a másikig anyádban ott bújt ki a szorongás ahol a fejed
és a szétrepedt gáton át gyalogolt beléd a tudat hogy az anyaméhben dédelgetett bánat
te vagy
ciklikusan vett erőt rajtad a letargia ájtatos lettél és nehéz
öntudatlanul mostad a rongyaid amit más akasztott a nyakadba
mostad és egyre sötétebb lett rajta a folt
kerested a választ esténként a lámpafénynél a szentképek és az apró betűk között
az élvezet egy megkövesedett mindent benövő szűzhártyába ütközött