Harminc év múlva borozni akarok a nyílt utcán
csütörtökön délelőtt
lemosom az egzisztenciális krízisem
öblítem lefolyik a torkomon
Harminc év múlva rájövök hogy a küzdelem
csak patetikus pompa
és már a hitetlenségem is elhagyott
a betört kirakat maradéka leszek a zöld műanyag lapáton
Harminc év múlva már jogom lesz dönteni hogy lila nyakkal lógjak-e a gerendámon
a választás szabadsága az enyém és már nem vág le
senki
Túl sok a tagadás de ez is elhomályosodik
mint a por a légyszaros ablakon amin kinézek minden reggel
Harminc év múlva csönd lesz bennem
nem fogok hinni abban hogy nincs miben hinnem
sárga lesz a fogam és utolér a hüvelyszárazság
és nyugodtan borozhatok a nyílt utcán
egy verőfényes csütörtök délelőtt