Ad honorem Berda József
I.
Nem szól róla az Írás, de a Paradicsomban is
megértek a gyümölcsök,
azután lehulltak a földre,
átadva magukat az erjedésnek,
hogy a bennük lévő cukor
alkoholként szülessen újjá.
A természet azonban kevés volt.
Ki tudja, lehet, hogy az ember nem is
a jó és a rossz tudására volt kíváncsi,
csak egy jó pálinkát akart főzni.
II.
Téged már nem a Teremtő keze formált.
Téged nem a természet anyaméhe szült.
Téged a még, a többet, a mindent hozott a világra.
Az elégedetlenség, ami még a
Paradicsom tökéletességét is kevesellte.
Te vagy Lucifer tagadása,
Te vagy a Bábel tornya,
Te vagy az örökkévaló ősbűn.
III.
Az emberek összegyűjtik a fák tápláló gyümölcsét,
megrohasztják, ehetetlenné teszik, majd rézüstökbe öntve,
fából rakott égő áldozattal
tiszta méregként öltesz testet.
Szinte nem is láthatóan, színtelenül, illékonyan,
mint aki transzcendens akar lenni.
És téged, a halálos mérget szomjúhozzák az emberek,
akárcsak az éltető forrásvizet.
Ha dicstelenül is, tiéd az ország és a hatalom.
Meglesz a te akaratod, a Földön biztosan. Mindörökké.