zsebre vágtam a régi vágyakat.
az emlékek darabkáiból tüzet rakva
most csupasz testtel térdelek,
arccal a világ felé.
csak nézzetek!
az érzés elvágta a nyelvem.
savanyú ábrázatoddal fojtogatsz
amikor skype-on elérlek.
olyan mintha innám a szavaid,
aztán az arcodba köpném,
mert a véleményedre nem szomjazom.
tőstől téptem ki magamból
a honvágyat, hiába nőtt
kopár szívemben akár a gaz.
elsírtam már százszor a miatyánkot,
kiszáradt ajkaimat harapdálva,
hazátlanul.
most itt fekszem kényelmes,
vaníliaillatú párnák közt
magyar szavakkal a fejemben.
fűszálként lengedezem
az angol levegőben.
beleszippantanék de végül
mindig elfog az undor.
megszoktam már az édes ízeket
mégis a török kávé után sóvárgom.
szép ruháimat nem rágja már a cigarettafüst,
hajamban nem érzem már a kórház szagát,
esténként nem kutyaugatás altat el.
nem
ehelyett szélfútta frizurám fésülgetem
esőszagú reggelek félhomályában.
karamellízű minden nevetés a számon,
esténként a nővérszobáról álmodom.
álmomban egy hintalovon ringatózom
minden körrel közelebb hozzád
anyám
mégsem tudok leszállni.
dermedt testemet mágnesként vonzza a végtelen
élni vágyok nem megélni!
sokszor kérded milyen ez?
bóklászom a szavak között,
hazudnék ha volna merszem.
aztán elfúló hangon mondom
jó!
(de)
otthontalan