Az Idő mindig jelen volt a világ terében.
Ez egy axióma, avagy alapigazság – mint az, hogy
szerelmes voltam. Hasznos időt töltöttem valakivel.
Ez egy tétel, amit megpróbálok bizonyítani. (Mert önmagában nincs bizonyítva.)
Állítsuk azt, hogy mindketten kihasználtuk az időnket,
de ez csak az állítás. Most jönnie kéne a bizonyításnak;
sosem szerettem geometriaórán (mindig kiköptem a tüdőmet).
Ez mind szép és jó, de kellenek feltételek. Első feltétel,
hogy valamikor együtt voltunk, te és én;
egy egyenes kezdő- és végpontja.
Matematikailag nem írom le most (mert amúgy sem értenéd).
Második feltétel, egy egyenesre illeszkedtek pontjaink;
nem csak voltunk, mint a fülbevaló,
amit neked adtam születésnapodra. (Amit persze sosem hordtál, és nem is fogsz.)
Harmadik feltétel, mertünk szeretni – elveszni abban a mély óceánban.
Bizonyítás: Mivel valamikor együtt voltunk (ami szép és jó volt),
és nem csak voltunk – habár vitatható ez is (de a feltétel mindig igaz, szóval nem érdekel).
Mertünk szeretni. Mertél a mély óceán felett
mellkasomra tett fejjel aludni.
Idő volt úr felettünk (persze egyikünk sem vallásos).
Ekkor én vagyok időd;
ugyanúgy használtad ki,
csak máshogyan, mert tér, erő, vágy, idő
egy és ugyanaz; mit szeretnél, arra szakítasz belőle. –
Ezt úgy definiáljuk matematikai bizonyításnál: Ellentmondásra vezetve.