Ki hitte volna, én is ide kerültem,
egykor egy voltam veletek, drága húszasok,
most meg elfogyni látszik ifjúságom, mint zsebemből a húszasok,
S olybá tűnik, legalábbis azt igazolják a tények,
hogy az évek elmúlnak, mármint úgy tényleg.
Engem is magáz a sok gyerek, a fél osztály rajtam röhög,
poénkodik a sok kölyök, hogy nálam már a B oldal pörög.
De az igazság az, kedves gyerekek, hogy van élet túl a harmincon,
Még akkor is, ha most egy őszinte mosolyhoz nincs elég arcizmom,
A lényeg, lurkók: a változás fasza.
Ehhez persze fontos, hogy maradj jókedvű, mosolygós meg laza.
De a legfontosabb, hogy el kell engedned dolgokat:
mert egy: amit a mai fiatalok csinálnak, az neked úgyse állna jól,
kettő: ami régen menő volt, az ma már nem az. Az tuti.
A borosüveget már inkább csak borospohárnak becézed,
ami régen zsebpénz volt, azt most minimálbérnek hívják,
csaj az nő,
a szakállad is nő,
a mellkasszőröd az nem, meg más se, amihez korábban még fűztél reményeket…
És ideje megszoknod azt is, hogy a parti szó elé mostantól csak három előtag kapcsolható:
a kerti, a pizsama meg a retró.
Szóval már nem te vagy az, aki minden pénzt piára tékozol,
metálkoncert helyett meg inkább csak úgy eltársasjátékozol
pénteken, és nem kéred a hatodik sört, amit a Feri ad,
mert már a harmadiknál azon jár az eszed, hogy vajon fent van-e az új Walking Dead-felirat.
Harminc felé olyanokat mondasz, hogy „nem eszik olyan forrón a kását”,
és már nem hányjátok össze egymás lakását,
mert már ismered magad, tudod pontosan, hány sör, hány feles, hány cigi,
már nem érdekel az se, hogy mi ciki meg nem ciki,
viszont kezdenek lekötni a régen még hosszú meg unalmas könyvek,
és akármilyen lányok nem csalnak a szemedbe könnyet.
Tudom, nehéz megszokni, hogy a korodat már nem úgy kezded, hogy huszon-,
de nézd a pozitív oldalát, a sok hipszter végre helyet ad a buszon.
Nem, azért ez erős túlzás,
mint amikor kólózol egy lagziban, és azt mondod rá, hogy zúzás.
Úgyhogy változik az értékrend, régen minden vágyad egy Martens bakancs volt,
most meg termoszt kérsz karácsonyra, meg valami jó vastag gyapjúzoknit.
És látod, harminc felé már rímeket sem kell használnod a sorok végén,
mondom, leszarom, ennyire laza harmincas vagyok én,
vagyis csak leszek,
mert még van egy hónapom,
úgyhogy most csinálok valami yolót, meg tökre váratlant,
és írok ide egy sort, amiben a szótagszám páratlan.