egész életében csak a csendre vágyott
emberektől távol zajoktól távol
mindentől mindenkitől távol
az emberek közt azt érezte
összenyomják az életükkel
nem akarta hallani az életüket
mert mindig eggyé vált velük
gyakran elmenekült az erdőbe
vagy bebújt egy szekrénybe
megnyugtató volt a sötétben ülni
és csak az ajtók közti résen át
figyelni azt amit annyira utál
csodálkozott hogy másokat
nem bántanak ennyire a hangok
úgy látszik mindenki jól érzi magát
ha üvölt vagy üvöltenek rá
egyszer olyan messzire futott
hogy az élet visszhangjait sem hallotta
a csend labirintus tükörfalakkal
amikor kijutott onnan megfogadta
soha-soha többé nem megy vissza
legyen akármilyen harsány a külvilág
inkább elviseli azt
mint a saját csendes mentális háttérzaját