Kanyó Ervin
Nem tudom,
most menjek utánad?
Olyan elvesztegetett időnek tűnik.
Csikorgó autók között egy zebra csíkjába bújva,
oda is menjek utánad, hogy végre
leljen ránk a gyász,
hogy meg sem érte.
Nem tudom,
most hagyjam magam?
Nincs is kedvem megmozdulni, felesleges.
Gyűrődő lepedőnek fehér gombjaiban,
ott is hagyjam magam, hogy végre
leljen ránk a nász,
hogy meg sem érte.
Nem tudom,
engedjem, hogy rábeszélj?
Az ellenkezés kimerít.
Két nyelv közé rejtett pihenőben,
ott sincs erőm
körbetáncolni a teret,
unalomtól ernyed el ölem,
arrébb lökni sem kell kételyem,
sem harcolni vadakkal,
talán csak megemésztetlen múltammal:
egy-két nővel,
egy-két férfival,
s ily értelmetlen harcodban
csak arra gondolok:
nem tudom,
talán meg sem érte…