Négy miniatűr

próféta

az utcasarkon

jajgatott, nem értette

szavát senki már,

este elvitték

kék angyalok, helyére

beült a halál.

Inszomnia

hasztalansággal

múlt el a nap, jó lenne

aludni végre,

fenn bíbor füstben

kúszik a Hold, rímeket

karcol az égre.

Szorongás

Az elmúlástól már régen nem félek,

de kísért még a gondolat, hogy mégsem érek

oda, hova sorsom rendelt,

s hogy életemben nagyobb rendet

kellett volna tartanom,

mert a temérdek elherdált alkalom

miatt az is elfeled majd,

ki egykoron megteremtett.

Fohász

Kőből pattintottál engem, Uram,

ezért szikrázom mindig, mikor rám csapsz.

Felhőből formáztál engem, Uram,

ezért nem vagyok másnak biztos támasz.

Vízből merítettél engem, Uram,

s lám, szétfolyok hatalmas tenyeredben!

Tűz voltam egykor, ma már csak üszök…

Gyújts lángra újra saját szent tüzedben!

Bence Lajos

Egyáltalán

(Mikor kell elkezdeni/abbahagyni)   Ilyenkor kell verset írni – tekintek ki a lomb-fosztotta erkélyem alatti – ligetnek és fasornak sem igen jó  közterületre, cserjékkel és falra...

Szögi Klaudia

boglárka

el szoktam lopni valami jelentéktelenséget gyöngyöket beomló házfalakból köveket titokban építgetem magamnak a fészkem amiben majd rám talál a kiszáradás  ...

Gyetvai Balázs

Éles kanyara a szélnek

Szikkadt gyökerek rohanása ad szelet vörös gyepnek alattad.   Szélgyűrűk terében látod fröccsent vérnek pirulását.   Ugyanúgy vérzünk; hiszen vagdos a...

Csorba Béla

Milyen isten rémlik

Áldott, jó feleségemmel kitaláltuk, hogy egy vuvuzelával adok vészjeleket. Ma 2 pillanatig 2 lábon. Két lábra áll, hogy ne fájjon…   Temerin, 2023. október 27....

A tű hegyfokán

A tű hegyfokán           ahol élek               elhalok           foghegyen  ...

Csend

Rám ugrik béna tigris. Szeme káprázik. Nem hagyom magam.   Újvidéki kórház, neurológia, 2023. október 15.

acélcsengele

Mint egy háromnapos hulla, lóg a tápvizes palack az acélcsengele kampós tetején.   (Slankamen – Zalánkemén, vészbanja – gyógyfürdő, 2023. december 14.)  

A kórterem zugában

A tű hegyén vér. Szúnyog várja a telet. Elcsorgunk lassan.   (Újvidéki kórház, neurológia, 2023. október 12. körül)

Léphaft Pál

Fridolin

ex cathedra fridolin a kismagyar határban szürreális lovon jár a tengerszemű hölgy után

Fehér Kálmán

Leplezetlen ajándék

Búcsú Bori Imrétől   Az áprilisi záporok ha elvonulnak, oly szépen alkonyul, és a föld puha. A göröngy omlós, csak morzsa. Az a föld, amiből lettünk, mielőtt...