fellegekben jár a ceruza
csak a hegye tört ki
olykor nehéz vagy éppen hogy könnyű
minden
mérhetetlen értéket látok
a mérőeszközökben
megrágom a mérőszalagot
leveszem a polcról az elolvasásra
váró könyvet gondosan leporolom
és fejbe vágom vele magamat
a hiányzó a műterem a háttér
a szerkesztőségben B. mester
leltári számokat aggat a versekre
és a havazásra
Cs. mester elmeséli hogy a honorból
vásároltak egy szőnyeget
de nem repül
J. mester a főszerkesztő hazacipeli
egy karton dobozos sörét
ami akkoriban még ritkaság
pedig ő nem dobozol nem skatulyáz
a madár elvégzi a dolgát és tovaröppen
emléket hagyva a szürke kalapon
Cs. kismester felgyújtotta magát
egy szép napon
de engem mindig érdekeltek
azok az emberek is akik édelegtek
akik dédelgették magukat
a minden bájjal megkentek
és érdekelt János bácsi is a csatában
aki veseköve ellen hadat viselve
orvosi tanácsra itta a rengeteg folyadékot
és naphosszat az autóbusz hátsó peronján
rázatta magát a kerekekkel
A. mester a nyugalmazott ékszerész
egész nap ágyában feküdt
felesége M. néni kézbesítőként dolgozott
aznap a Majakovszkij utcában járt
de nem szerette a verseket
és Gy. mester (a fiuk) a konyhában lakott
ávós volt ’56-ban hülyére verték
azóta lebontották a házat
helyére állami hivatal épült
valódi karácsony közelgett és a liftben
volt egy ezüstszálakkal feldíszített
kis műfenyő
a szép hölgy beszállt ránézett
és csak annyit mondott: undok sikló
együtt mentünk fel a negyedikre
ott volt a szerkesztőség az ebédlő és a büfé is
ma osztályon felüli szálloda
szóval a fellegekben jártunk mindannyian
múlik az idő visszafelé
és a csontváz a szekrénybe visszahátrál
világszép akár a nádszál