Ha felszakadsz egyszer,
elvérzem.
Lélekvesztőm zuhatag felé imbolyog,
– sosem a partokat kerestem –
mondatok halászává lettem,
kutatom a mélyben termőt,
azt az egyet,
ami kimond nekem, mert
a szó megszáradt bennem.
A szemem tócsát iszik,
feltámad a szél, az
üvöltő, rázó, tépázó, és nincs
kezem, hogy kapaszkodjam,
mert a tenyeredben hagytam.