Miatyánk, kit manapság
csak az Univerzum atyjaként
emlegetünk, ki a végtelen
Univerzumban laksz, szenteltessék
meg újra általad földi létünk,
kik még reménykedünk, ezen az
elveszett, a Végtelen peremén
bolygó kis Bolygónkon,
melyen a végtelen sötét űrben
még úgy-ahogy mégiscsak
odafigyelsz, pandémiás korban
a fönti-lenti lakosságcsere
ügyeinek intézése közben,
„örök vándor-migráns-űzött vad-
létünket is felügyeled, készíted
helyünket számunkra, országodban,
melyet minden jók számára
rendeltél.
Univerzum Ura, Urunk
Univerzuma, ha sáska-
létünkből kiszólítasz egykoron,
ki tudja, milyen sorrend szerint,
ahogy általad meg van írva,
kőbe vésve, aranyborjút
imádó népedet, mert akkor
is a Te tulajdonod vagyunk,
ha ellened egyfolytában
vétket vétek hátára halmozunk,
s téged párbeszédre sem
méltatunk, imának nem nevezhető
profán zsolozsmákat mormolunk,
gépeket utasítunk, és számításokba,
kalkulációkba bocsátkozunk,
billentyűs masináknak parancsolgatunk.
Uram, ne írd tovább vétkeinket,
ne jegyezd őket tovább, gondolj
fiadra, kit már egyszer föláldoztál értünk,
vagy Ábrahám próbatételére önnön
legkedvesebb fiának
a feláldozása kapcsán, ne vétkezz
miattunk tovább, ne csábíts, mert
ez nem a Te terrénumod, Urunk, ki
az Univerzum Atyja vagy, érd be
ennyivel Te is, csecsebecsés vigaszra
ne számíts, mert a próféta szavával:
Ha felrovod vétkeinket, ki áll meg
akkor előtted, ki mer színed elé kerülni,
ha üt a harangként konduló óra,
óráinkon a számlap is elhomályosul,
jelezve az újjáteremtés kezdetét,
melyre hosszas – talán túlontúl
is hosszú előkészületek után –
rászánod magad. De tökéletesebb lesz,
mint a közös akaratoddal szerinti,
miénk volt. De ha annak szakasztott mása
lesz is, nagy csalódást nekünk
már nem okoz: halhatatlanságunkba,
ebbe az Örök, szédítő körforgásba
ez is belefér. Par excellence: tévedni emberi
– Urambocsá – végül is
ISTENI dolog.