októberi tájban
a nyár után vágyakozunk,
Dionüszosz templomában
álmodozunk egymásról,
úszunk a bájban
s a vérvörös borban,
milyen bölcsesség rejlik az utolsó kortyban?
mámorosan nézlek,
csak most látlak igazán szépnek,
s nem lehetnénk mindig így?
közben ránk ragadnak az évek,
könnyeiddel szívembe sírd magad,
az eget bámulva így szólok:
nézz rájuk, kérlek!
babérkoszorú s glória nélküli istenek,
boldogtalanok, mint mi, emberek.