magánbeszélgetés

társalogtam velem a lombtalan fák alatt,
körülvett mindenféle titokzatos árnyalak,
férfi és gyerek sétált az út túloldalán,
mindkettőnek ott feszültem sűrű arcán,
égette bőröm nyirkos novemberi nap,
mégsem növesztettem izzó szárnyakat,
mormoltam magamban, csak most ne,
ne most szálljak emésztő emberközbe,
de kiléptem kopogó körvonalamból,
magam előtt állva búcsúztam magamtól
és figyeltem, testem mint tűnik, veszik,
odébb a gyanútlan nő húsomból eszik.
mentem volna, ha uralhatom lépéseim,
ténferegtem önmagam alábukó részein,
koponyám közepén halálos csend ült,
néhány lépésnyire lágy nevetés csendült,
egy alvajáró, kacagtak talán visszafojtva,
mentem erővel a kavargó emberbolyba,
itt lehetek leginkább magam, gyötrődtem
olvadt képzeletig vágó tekintetfelhőben,
fentről néztem, a levelek hogy peregnek,
mert kiterjedést adtam a lángoló tereknek
és menekültem a láthatatlan vágyodúba,
magamtól ős tudatlanságot koldulva.
testem gyorsan mozgott, de el nem tűnt,
minden pillanatban kereste a szent bűnt,
szóljanak hozzá, mielőtt kusza, formátlan
töredékké válik a kihűlő öntőformában,
a csábító hangok már régen odavesztek,
a hidegről onnan tudtam, hogy reszket
a valaki, akit láttam, amint keresztben
fekszik a járdakövön; szóval elestem.
s ahogy lassan arcomba szökött a vér,
tudtam, a fájdalmas igaz szépen körbeér:
fejem körül sosem szűnnek a veszélyek,
álmodom engem, s erről velem beszélek.

Antalovics Péter

napvihar

azon az éjszakán a város fölé nőtt városban sétáltam, és emberek helyett ködlő körvonalakat láttam, foszló felhőket láttam, és semmit sem...

Antalovics Péter

napvihar

azon az éjszakán a város fölé nőtt városban sétáltam, és emberek helyett ködlő körvonalakat láttam, foszló felhőket láttam, és semmit sem...

Antalovics Péter

entrópia

millió fényévre a lüktetés középpontjától mindannyiunkra ugyanaz a halál vár. fekete,   szürke, ibolya, lila, azúr, kobalt, türkiz, opálkék,...

Antalovics Péter

entrópia

millió fényévre a lüktetés középpontjától mindannyiunkra ugyanaz a halál vár. fekete,   szürke, ibolya, lila, azúr, kobalt, türkiz, opálkék,...

Szomi Béla

Kié a piros?

Tündérbogaram elém állott, és egy nagyot kiáltott: „Apa, piros az én legkedvesebb színem.” Kikuskám, szívem, az nem lehet a tied, mert már az enyém. De apa, te nem...

Szomi Béla

Kié a piros?

Tündérbogaram elém állott, és egy nagyot kiáltott: „Apa, piros az én legkedvesebb színem.” Kikuskám, szívem, az nem lehet a tied, mert már az enyém. De apa, te nem...

Gyetvai Balázs

Kávéfoltok

Erőltetett lélegzetek. Erkölcstelen inhalálások egy éjjeli forró kávé gőzében. Biztos így gyökértelenítjük fáradt lelkünk...

Gyetvai Balázs

Kávéfoltok

Erőltetett lélegzetek. Erkölcstelen inhalálások egy éjjeli forró kávé gőzében. Biztos így gyökértelenítjük fáradt lelkünk...

Léphaft Pál

márványkék

nagyszombat   mintha fény szűrődne mintha minden mintha semmi lenne minden szó hallgatás márványkő hideg erezetén balzsam halotti gyolcs minden jel csontfehér mintha csend szűrődne...

Léphaft Pál

márványkék

nagyszombat   mintha fény szűrődne mintha minden mintha semmi lenne minden szó hallgatás márványkő hideg erezetén balzsam halotti gyolcs minden jel csontfehér mintha csend szűrődne...

Sinkovits Péter

Horpadás

Mint a metronóm: beállíthatóan, egyenletesen.

Sinkovits Péter

Horpadás

Mint a metronóm: beállíthatóan, egyenletesen.

Sinkovits Péter

A menet

Szétcsúszott éjszakák lázadó zenészei, füstös kis vonaton utazunk. Bort, kenyeret az asztalra!

Sinkovits Péter

A menet

Szétcsúszott éjszakák lázadó zenészei, füstös kis vonaton utazunk. Bort, kenyeret az asztalra!

Sinkovits Péter

Séta a parton

Amott hálók és dereglyék, e csöndes tavaszi reggelen az éjszakai halászok már hazatérőben. Ne indulni semerre, minden felénk közelít.

Sinkovits Péter

Séta a parton

Amott hálók és dereglyék, e csöndes tavaszi reggelen az éjszakai halászok már hazatérőben. Ne indulni semerre, minden felénk közelít.

Sinkovits Péter

Nyárutó

Átbillen a lombon a nyár, ág íve hajlik, mosoly-múltú amforákon angyalok hintáznak.   Árny lépdel az udvaron, már nem űz szarvast a bozontos vadon.

Sinkovits Péter

Nyárutó

Átbillen a lombon a nyár, ág íve hajlik, mosoly-múltú amforákon angyalok hintáznak.   Árny lépdel az udvaron, már nem űz szarvast a bozontos vadon.

Sinkovits Péter

Vészfék

ha lehet néhány évvel korábban kiszállnék

Sinkovits Péter

Vészfék

ha lehet néhány évvel korábban kiszállnék