Lendvahegy késő őszi ködben

(Visszatérő emlékek, szülőföldi képek)

Mint a sas, melynek szárnyai összeforrtak,

itt lebegek a táj fölött. Klasszikus pince-panoráma:

szőlőkarók mint a gombostűk a lendvahegyi párnán.

A kevergő ködből kiemelkedik a vár – nekem már

idegen hajó –, melyen mint a pezsgőbuborékok

emelkedő, fölfelé törő emlékek,

s átszúrják elgyengült testemet, lelkemet,

visszavágnak, mint cunamihullámok.

Nem szeretek emlékezni mezítlábas éveimre,

mégis imádom a fűvel benőtt, gazzal borított

helyeket, melyeken egykor lábam taposott.

S ha becsukom a szemem,

csiklandozza az orromat

a lekaszált füvek, réti eprek illata,

olvadó ízük szétterjed a számban,

ajkamról lecsorduló nyál-szál.

Elhulló magot keresgélő egerek

cincognak magányosan, én pedig

tehenekkel szántom a mezőt,

ott a berekből nagypapa integet,

hogy eljött az idő a zsíros kenyérre,

beszínezve paprikával és hagymával,

rá egy szódaporos hosszúlépést,

s habár csak tizennégyet számolok:

ez jár a paraszt-emberfiának:

szalonna, fröccs, zsíros kenyér

s a szülőföld iránti szeretet:

ez adja és veszi az életet,

s majd öleli elhervadó testedet.

S ki nem aludna egy nagyot

ott az akáckarók tövében,

ahol az ottfelejtett, tőkén

maradt fürtökből őszi kapálás

idejére kicsordul a lendvahegyi jégbor.

Léphaft Pál

sánta angyal

………………. némán hulló almáriumgomb a fáradtan szikrázó öreg tejúton ………………. sánta porcelán- angyal egy...

Horváth-Militicsi Viola

Szeretni a szerethetetlent

Kiabálni kezdesz, Ahogy én a kanapén ülök. Fel s alá járkálsz, Szádat káromkodások hagyják el. Szinte látom, hogyan nyel el Haragod a világ iránt. Engem is...

Szögi Klaudia

helyi érzéstelenítés

nyitott lengőajtó. a csempékről párolog a harmat. a beteg gondot visel magára. már képes egyedül mosakodni. felmerülni. szalagot kötök a derekamra ha ugrok. megpuszilom a kezem...

Gyetvai Balázs

Belső növések

Csak önmagamat tehetem felelőssé, Kétó  némaságába temetkezem; a veszélyek olvadó jéggyöngysorok, kezd felállni a pikkely a hátamon, a félelmek...

Bence Lajos

Ez is velem kezdődött!

(A szóbúvárkodás unokámmal sorozatból)   Egyszer úgyis agyonütöm – mondja Alida apja és nagyszülője szinte egyszerre, amikor kétévesen, tanulva a szavakat, az...

Lackfi János

Legyedem-begyedem

Hej, legyedem, hej begyedem, tengertáncot jársz-e velem? Csókoltatom kiskegyedet, a hálóból kiszedjelek? Kivegyelek, megegyelek? Egy falattal mire megyek? Mire megyek? Eszegetek, egykettőre kövér...

Verebes Ernő

Szelíden

Szelíden, az elvaduló kertben Gazzá silányuló virágokat nézve Hallgatózunk ledöntött kerítések felett: Egyszer a mi időnk is eljön itt Festetlen, őszi...

Debreczeny György

meghalt a Francescóék cicája

a Francescóék cicája halt meg eredetileg egy szomszédé lehetett aztán inkább beszokott hozzájuk pár hete még láttam amikor náluk voltam szilveszter után nagyon...

Kis Kinga

a félelem kavalkádja

narancsszínű lángokban ébred a borzongás, lúdbőr járja a halandói testeket, szólj szívednek, lassabban pumpálja véred. ezer arccal vigyorog a faragott...

mámor

októberi tájban a nyár után vágyakozunk, Dionüszosz templomában álmodozunk egymásról, úszunk a bájban s a vérvörös borban, milyen bölcsesség rejlik...