Látod már, barátom, hogy e lét mit tesz vélünk,
harcolunk, megtörünk s remélünk.
Olyan, akár az érem két oldala,
hol fájdalma hallik, hol víg dala.
Tudod-e, mondd, hogyan lettünk azzá, kik vagyunk,
s embert próbáló időkben, mondd, miért nincs oltalmunk?
Olybá tűnik minden, mint egy zárhatatlan ajtó,
ki-be jár a boldogság s minden, mi mulandó.
Látod-e mindazt, mindazt, mi formál?
lelked s szíved akár az oltár.
Benne rejlik minden, mi érték,
s ne engedd, hogy e létben mindezt kitépjék.