I.
áthaladsz egy sötét udvaron
törmelék húgyszag penészes homály
belépsz Tétován nézed a szobát
tépett függöny Lóg az ablakon
az asztalon alma Nagy halom
könyv Valaki egy hervadt orgonát
hagyott ott A levegőben sovány
szárnyad Kitölti a fájdalom
a kilincs még kezedben Remeg
ujjad Hűvös fém emléke ébred
: szégyen Mohón keresi szemed
a másikat Hirtelen megérted
hogy ez lesz az utolsó menet
lerogysz Gyomrodba húzod fel térded
II.
a hídon mostanában éj van
halk neszekkel vizet ér Az álom
leng a fényes hideg pókfonálon
alszik A lét zöld dióhéjban
zöld dióhéjban híd és éj van
bárányszív Lüktet homályos tálon
fönnakad a lét fényhideg hálón
: fuldokló kéz zsíros fazékban
hídon álom és zöld dióhéj
van Jeges ágakról aláhull a
fekete Bárányszív kihűlt éj
a test meghasad Kifáradt gyurma
álomban zöld dióhéj Lóganéj
a hídon Áll hallgat Vár és tudja
III.
ez már a hajnal fényrongyai
föllebegnek Te még Félkönyéken
mintha egy Szinyei Merse-képen
épp akarsz valamit mondani
mert rezzennek tested halmai
vörösbor-nyomok Öled medrében
így ölődött meg nemrég a szégyen
az asztalon Még a tegnapi
tenger és vacsoramorzsalék
álmodat tartja A lepkecsontváz
valék tudatlan Benned valék
a gyönyör tömött bárkái hozták
a halált és úgy Zuhantunk szét
ahogy a könyvek egykor Megmondták