Szerző: Jano Blanca: Cím nélkül, 2019, olaj, vászon
I.
Szél kavarta lomb
a szikesből
elkerített udvaron.
Hazavezényelt, haza
vezérelt lélek.
Gyámoltalan és sugárzó.
Elképzelt törzs,
köti a földhöz.
Kerítések emléknyomai.
II.
Meggyíz a nyelvemen,
ostyaként a nyelvemre veszem.
Meggyíz, a meggyíz,
meggyíz a nyelvemen:
Kivakult
júliusvégi koradélután
halálraszántan merülök alá
a homokban, céltalanul
kimeredve, mint a
gyümölcssújtatta fák,
mindig újra és újra
nekilendülve, végképp
elszánva magam.
Ha követni tudsz
e lángnyelő hоmоkban
mezítláb, látod,
testközelben a kert,
az izzadt testvéri táj,
a szélrózsa minden irányából
permetez a fényhalál.
(Enyhület és felröppenés, 2013.)