Hunoknak Bosznia

Ó, Szarajevó, csillagegyüttállásaink görbe tengelye!

Számos népcsoport néhány helyen

Úgy talált otthonra, ahogy tetű a fejen.

Kiből ki nőtt ki, már ki tudja,

Az életszármazék ledobja a definíciót.

Mi voltunk azok, kik a hajdan megszokott

Limestelenségben a meztelenséget képviselik:

Észak-balkáni dél-magyarok,

Nemzeti nagyzolásban kisebbségek,

Kik hiába verik a sziklába az éket,

Csak egymás szívébe látnak bele.

Így tárult fel otthontalanságuk otthonos jellege.

Ahogy a szerelem is testet terem,

Magától lódult be valami gyönyörű félelem:

Mi az, hogy itt, mi az, hogy élünk,

Még ha karácsonykor belénk rúg is a bánat?

Hegyláncok rajzolta köreink között

Táncoltunk nevetve, amíg az utcán trombitáltak.

Hazaszóló leveleink a világlélek szigetei voltak,

És mint rossz papok, feledtünk minden próféciát.

Fiatalokkal dúsan megáldott város fogadott, miután

Egy hátizsákkal a szarajevói gyorsra szálltunk, és tiszteletbeli

Olimpikonokká váltunk, mint boszniai rögön vágtázó árnyék.

Nagy utazás volt ez, maga a játék,

Mely, ha veszélyes lett,

Hát vonattal szeltük ketté az éjszakai hegyet.

Több mint harminc év telt el azóta.

A mecsetek hegyén áttűző délutántól

A várost látó visszapillantó tükre hevül.

Filmeket szippant magába a mozivászon,

Félve attól, hogy a „háború művészete” kiderül.

Futó háttér a karaula, az odalenn megbúvó folyó

És a rajta átcélzó ütegek.

Robbannak vérző keblekként hullámzó hegyek –

Közel s távol is Szarajevó.

Mi történik itt? Miért oly mások a fények?

Kik harsognak, fals énekeseiként

Újra betanult himnuszoknak egy idegen fronton?

Nevek ezek? Politikusok? Vámszedők egy nem létező vámon?

Félelmetes, szabad hadosztály volt a miénk.

Oly félelmetes és oly szabad, hogy néma maradt

A mi énekünk ártatlan békeparancsa,

Míg bosnyák barátaink, kávé mellett, derűsen szenderegtek.

Azóta egy már elfeledett testvériségre vágyunk.

Apró székeken ülve, mosolyogva,

Akár egy titkos belügyi tervezet érkezett

A túlélés minden falatja, szeletje,

A kölyökcipelés állati, gyengéd harapása:

Mit kerestek itt nálunk?

Meghalhattok, de csak utánunk.

És belehaltunk egy kései fellángolásba,

Ahogy most is átsüt mindenen

Az ott is itthoni nap szívmelengető valósága.

Csak így juthattunk át ezen a kemény fronton:

Költő-katonaként, egymást megragadva,

Jajongva-tördelve tapasztalatainkat versbe.

Talán ők, a befogadók voltak,

Kik századokon át értünk sem robotoltak…

De velünk maradtak szerelmeink, bennünk lengő hinták,

Bálványrontástól dőlésre ítélt kincsek.

(Itt jön egy taxi. Intsek vagy ne intsek?)

Bosznia kemény földje minket befogadott.

Olykor megnyílt a mélység,

Feneketlen kútja fröcskölő ideológiáknak,

Ijesztő hangot adva a zuhanásnak.

De még ott lenn sem lett senki kitagadott.

Nincs vágytalan sors és sorstalan vágy sem.

Megtermékenyítésre várt ez a hárem,

És vágytunk mi is fűszerillatú ölelésre.

Az olvadt hó, a tavaszi leszámolás képe

Aztán csak megfagyott, benne furcsa képződmény nyert alakot:

A világot újra tanuló ifjonc, ki már akkor is kemény volt,

Amikor a vasárnapi honvágytól haldokolt.

Velem, barátom, te is így lettél konok,

Azon a hegyfokon, ahol csak ritkán álltunk.

De titkon ott, velünk röpködött, láthatóvá festve a ködöt

A városfényektől színes magány, mely százakat kötött össze.

Testvéreim, ti hogy látjátok, kin fog jobban az átok?

Rajtunk, vagy kik hagyták illuminálni az illúziót?

Bence Lajos

Egyáltalán

(Mikor kell elkezdeni/abbahagyni)   Ilyenkor kell verset írni – tekintek ki a lomb-fosztotta erkélyem alatti – ligetnek és fasornak sem igen jó  közterületre, cserjékkel és falra...

Bence Lajos

Egyáltalán

(Mikor kell elkezdeni/abbahagyni)   Ilyenkor kell verset írni – tekintek ki a lomb-fosztotta erkélyem alatti – ligetnek és fasornak sem igen jó  közterületre, cserjékkel és falra...

Szögi Klaudia

boglárka

el szoktam lopni valami jelentéktelenséget gyöngyöket beomló házfalakból köveket titokban építgetem magamnak a fészkem amiben majd rám talál a kiszáradás  ...

Szögi Klaudia

boglárka

el szoktam lopni valami jelentéktelenséget gyöngyöket beomló házfalakból köveket titokban építgetem magamnak a fészkem amiben majd rám talál a kiszáradás  ...

Gyetvai Balázs

Éles kanyara a szélnek

Szikkadt gyökerek rohanása ad szelet vörös gyepnek alattad.   Szélgyűrűk terében látod fröccsent vérnek pirulását.   Ugyanúgy vérzünk; hiszen vagdos a...

Gyetvai Balázs

Éles kanyara a szélnek

Szikkadt gyökerek rohanása ad szelet vörös gyepnek alattad.   Szélgyűrűk terében látod fröccsent vérnek pirulását.   Ugyanúgy vérzünk; hiszen vagdos a...

Csorba Béla

Milyen isten rémlik

Áldott, jó feleségemmel kitaláltuk, hogy egy vuvuzelával adok vészjeleket. Ma 2 pillanatig 2 lábon. Két lábra áll, hogy ne fájjon…   Temerin, 2023. október 27....

A tű hegyfokán

A tű hegyfokán           ahol élek               elhalok           foghegyen  ...

Csorba Béla

A tű hegyfokán

A tű hegyfokán           ahol élek               elhalok           foghegyen  ...

Csorba Béla

Csend

Rám ugrik béna tigris. Szeme káprázik. Nem hagyom magam.   Újvidéki kórház, neurológia, 2023. október 15.

Csorba Béla

Csend

Rám ugrik béna tigris. Szeme káprázik. Nem hagyom magam.   Újvidéki kórház, neurológia, 2023. október 15.

Csorba Béla

acélcsengele

Mint egy háromnapos hulla, lóg a tápvizes palack az acélcsengele kampós tetején.   (Slankamen – Zalánkemén, vészbanja – gyógyfürdő, 2023. december 14.)  

Csorba Béla

acélcsengele

Mint egy háromnapos hulla, lóg a tápvizes palack az acélcsengele kampós tetején.   (Slankamen – Zalánkemén, vészbanja – gyógyfürdő, 2023. december 14.)  

Csorba Béla

A kórterem zugában

A tű hegyén vér. Szúnyog várja a telet. Elcsorgunk lassan.   (Újvidéki kórház, neurológia, 2023. október 12. körül)

Csorba Béla

A kórterem zugában

A tű hegyén vér. Szúnyog várja a telet. Elcsorgunk lassan.   (Újvidéki kórház, neurológia, 2023. október 12. körül)

Léphaft Pál

Fridolin

ex cathedra fridolin a kismagyar határban szürreális lovon jár a tengerszemű hölgy után

Léphaft Pál

Fridolin

ex cathedra fridolin a kismagyar határban szürreális lovon jár a tengerszemű hölgy után

Fehér Kálmán

Leplezetlen ajándék

Búcsú Bori Imrétől   Az áprilisi záporok ha elvonulnak, oly szépen alkonyul, és a föld puha. A göröngy omlós, csak morzsa. Az a föld, amiből lettünk, mielőtt...

Fehér Kálmán

Leplezetlen ajándék

Búcsú Bori Imrétől   Az áprilisi záporok ha elvonulnak, oly szépen alkonyul, és a föld puha. A göröngy omlós, csak morzsa. Az a föld, amiből lettünk, mielőtt...