(Filotermikus útra várva)
Az Ég botlik egy fellegen,
A szélnek szárnya libben.
Akarja azt, hogy jó legyen,
Ne csalja meg a Minden!
A Nap a fénytől étket kér,
Majd osztja a szegénynek.
Éltet egy holdkaréj kenyér,
Mert enni kell a Földnek!
És enni kell, és menni kell,
Oda – hol sosem várnak!
Lányokkal szenderedni el,
Űr látta – zord Világban!
Ha egykor minden véget ér,
Csend csobog majd a tájon.
Anyám nyújtja kezét felém,
Hogy egyszer rám találjon!