Szerző: Pesti Emma: Erdély I.
Mikor a régiből föleszmélsz,
feltöltöd végül még a kelyhet,
ráérősen piszmogsz, botorkálsz,
mint kinek napja, kedve telhet,
majd rásimul hátad az ágyra,
mint engedelmes, régi paplan,
és idővel telik fel arcod,
gyűrődések, dekódolatlan,
s végül testté, jelenvalóvá
élednek az izmok, a sejtek
a különvaló ámulatban,
melyben kiömlik az a serleg.