millió fényévre a lüktetés
középpontjától mindannyiunkra
ugyanaz a halál vár. fekete,
szürke, ibolya, lila, azúr, kobalt,
türkiz, opálkék, zöld, sárga, piros,
vörös és égő fehér a születés,
fehér az üres idő, fehér az elmúlás;
tiéd lehet az út összes árnyalata.
egy hullámzó spirálkar szélén
lebegsz az irányítás illúziójában:
csak elméd tartja össze, amit
széthullásra ítélt az entrópia,
szereteted képzelete semmire sem
elég. az eseményhorizont mögül sem
várhatsz segítséget: itt sosem
létezett a megváltók, próféták, szentek
világa. húsodból elpárolog hited,
mint nyáron a hajnali harmat. léted
csak az anyagban folytatódik, míg
a síkokat egymásba hajlítja a téridő,
s lelked fraktálok örvényébe vész.