Azt ígérted visszajössz –
jöttél?
– Nagy kópé vagy,
de hisz’ el sem mentél!
Itt vagy – sorakoztatnám fel az
irodalmi példákat, a nagy előd
által írt „örök” márkajellel
ellátott sír(h)alom-romantikákat,
minden félrecsúszott
nyakkendőnkről, vagy elhibázott
döntéseinkről a kultúra
– kedvenc kifejezéseddel élve –
útvesztőiben való bolyongásaink,
vagy az „ebből úgy sem lesz semmi”,
kiábrándulásaink közepette,
hogy hányszor estünk
ki hülyén a politikusi ármánytól
megfertőzöttek előtt úgy,
hogy a nép, az istenadta,
nekik tapsolt.
Hányszor estünk át a ló túlsó
oldalára, amikor a bentről
való javító szándékú
pusztításban reménykedtünk,
s lassan mi is beálltunk a sorba.
Itt vagy azóta is, ha más nem,
hát Emléked kötelez erre,
s tudod mit?, nem számítasz
gyötrő örökségnek,
nehéz tehernek sem,
ahogy Zalára mondtad:
te, örökifjú lendvai
Titán