Mama kislány. Azt játssza, hogy
én vagyok a babája.
Ha megnövök, enyém lesz a
harangvirág-szoknyája.
Szerintem rá hasonlítok,
tengerében csepp vagyok.
Mama titokban királylány,
tündérekkel társalog.
Pitypangból két koszorút köt,
kúszó inda a haja.
Sosem láttam sírni még őt,
neki soha nincs baja?
Karja fehér, égi paplan,
betakar, ha lázam van,
Mama szeme akkor is lát,
ha elbújok álmomban.
Azt mondják, hogy felnőttem már,
egyre erősebb vagyok,
nekem adta minden kincsét,
neki csak én maradok.
Mama arca holdviola,
ahol nevet, ott van nyár.
Tél van, hideg, Mama, hol vagy?
Hol a maci, hol a vár,
hol a hinta, hol a baba,
Mama, hová tetted el?
Fogunk mi még bújócskázni?
Végül mindig megleszel?
Mama haja havas mező,
megtört tükör a szeme,
arca elfér tenyeremben,
itt van nálam mindene.
Mostanában rosszul eszik,
fárasztja a hosszú út.
Hajában már régen nem hord
búzavirág-koszorút.
De ha a hó egyszer végleg
belepi majd a haját,
én akkor is látni fogom
azt az aranykoronát.