A bőrömnek olyan íze volt,
akár a sósperecnek,
színe meg mint a sarki
pékségben a cipók héja,
barna volt a nyár is,
barna és fűszeres,
illatként illantak
felhők fölé a virágok,
ropogott a fagyitölcsér,
málnapettyes lett a világ,
a madarak csőrükben
hozták-vitték a kéket,
várfalak épültek, ahol
föld és víz összeért,
homokállatok sorjáztak
háttal az égnek,
nehéz cseppek ültek
a homlokunkon,
a napernyő – akárcsak
letépett, pöttyös gomba –
pörgött, pörgött a szélben;
éjjelente pedig – amint csitult
a hullámok viaskodása –
alászálltam a mélybe,
delfinként suhantam
víz alatti legelők felett,
hagytam, hogy átjárjon a sósság,
borzongasson a félsz,
és a fény járt az eszemben,
hogy majd üvegbe zárva
viszem magammal haza,
amikor csomagolni kell.