hogy két lábbal álljak rajtad –
szilárd talaj, te földi kert,
lehet három kívánságod,
de ez legyen az egyik.
mert én anélkül is hajlamos
vagyok állítani, hogy két
lábbal állnék rajtad. és ha
már nem lesz mit állítanom,
itt dőlök ki én is.
itt nevelem érveimet,
ezeket a kevert fajú
kutyakölyköket –
még nem tudom,
mekkorára nőnek.
viták zajlanak rólad, szilárd talaj,
hogy létezel-e egyáltalán,
és mind, aki rólad vitázik,
rajtad áll.
vizeletszag jelöli a
nézetkülönbségek határait,
a tények helyét lábnyomok.
az egymáshoz való közeledés:
hangos csaholás. megpróbálni
megérteni a másikat:
birtokháborítás.
és néhányan fényéveket utazva
visszajönnek, és azt mondják:
a jövőben se vár ránk más,
csak ugyanez.
sötét emberi órák, ameddig
a szem ellát.
és olykor téged kérlek,
józan eszem, ábrándjaim
földi helytartóját: áruljuk el
a szilárd talajt, hagyjuk
sorsukra érveinket,
és költözzünk a csillagosba.