férfimunka

te fejszenyelet készítenél, én széket – ez az alapvető

különbség köztünk, vagy amikor embert nevelsz,

és nem engem, valaki eltérítette az időt, amiben

élünk. te biztosan a partizánokra fognád, és nem

lenne nehéz; elfogadni, hogy negyvennégy

októberében dőlt el a sorsom, amikor egy gödörbe

lőtték dédapát, akinek jól menő hentesüzlete volt.

esetleg néhány évtizeddel utána, nyolcvan

májusában, amikor azoknak is egy kicsit rosszabbra

fordult, akik belelőtték. vagy a kilencvenes években,

amikor felpakolták néhány repülőre a demokráciát,

és egy szobában feküdtünk öten, mint a besült

bombák, hogy aztán évekkel később, különböző

váratlan pillanatokban (karácsonyi ebédeken,

rokonlátogatásokkor) egymás után felrobbanjunk.

de az is lehet, hogy a te sorsod is csak most, kétezer-

tizennyolcban dől el, apa, amikor úgy hallgatunk itt

egymással szemben, hogy a hallgatásunkban

megkétszereződik minden, amit valaha mondtunk.

kettőnk közül majd te leszel, aki kivágod a

kompromisszum fáját, hogy az rádőljön a generációs

szakadékra, és én leszek, aki majd átkel rajta.

Csík Mónika

Párizsi sanzonett

Nevére kényes minden párizsi, sohase mondják: „Pá, Zsolt, pá, Gizi!”, ehelyett súgják: „Kedves Ella, a szívem önnek szürke cella –  és Matheo...

Dancs Szabolcs

utolsó stációk

hiába vettem fel legszebb kockás zakómat, ő nem jött el, mondják, ruhája sincsen hasonló alkalomra   körbeáll vendég, moderátor: szívem kalapál,...

minden élet félbehagyott

minden élet félbehagyott – látod magad az időtlen nem érkező eljövőben: lankadt szíved hogy vánszorog, mintha várnák jobb városok – látod magad –...

résen át

figyeld a résen át a tájat, a nyers vidék fényeit, foltját: kapcsold a végső hírcsatornád – figyeld, a táj ahogy kifárad   figyeld a résen át a...

Vajda Noa Pálma

a tenger

kopasz tatinak   tűr még a tenger, ahogyan te mondtad. szeretném hallani szádból e szavakat. nem a papírról, amit meghagytál az utókornak azért, hogy később tudjanak...

H. Militicsi Viola

Cím nélkül

Anya, ma az udvaron felfelé dobáltam a pöttyös labdám. Azt akartam, hogy olyan magasra szálljon, hogy elérje a kábelt, amely áthalad a kert felett. Figyeltem, ahogy repül, ahogy én...

Antalovics Péter

Két nő

nemrég láttam egy forgalmas utcán anya és lánya sétált karon fogva lassan mentek sehova sem siettek csak közelebbről vettem észre a lány szeme a semmibe révedt az anya...

Géber László

Kafka árnyéka

Egy lepusztult kocsmában délelőtt, amikor még sehol senki, csak a füst szaga árulja el, hogy itt valami volt, olyan kisebbféle angyali háború. Egy lepusztult füstös kocsmában...

Z. Németh István

Tulajdonképp

Kölcsöntestben, kölcsönlakásban, de az elszakadt papucs az enyém. A gondolat is, amely szobám akváriumában körülöttem úszkál.   Világok gömbösödnek,...

Szürke, fehér

Vonat vágtat az éjszakában, nincsen alatta sín,                           nincsen fölötte ég. A rím a versben előretolakszik.  ...