Behúzom a függönyt, maradjon kint
legjobb énünk,
a fény,
amit majd oly sokáig hiányolni fogunk,
csukott szemmel,
menni dühödten a falnak,
éghetetlen áldozatot bemutatni
az összes áldozatért,
megtalálni azt az egyet,
ki tényleg parancsra cselekedett,
egész valójában,
és lemeztelenedett,
de addig beszélj velem,
beszélj hozzám,
ha nehezedre is esik,
a fényről kint,
mint bent,
elrekesztve jól,
a hét szűk esztendőre,
számolj velem
és népes családommal,
8 milliárd 21 millió 467 ezer,
188 millió születés ma,
94 millió ki tudja, milyen halál,
13 millió autó az idén,
pedig március van, 12-e,
27 millió bicikli,
535 572 kiadott könyv,
228 millió 858 ezer újság csak ma,
3 millió 746 ezer eladott mobiltelefon,
150 milliárd 317 millió kiküldött e-mail,
1 millió hektár erdőveszteség,
2 millió 318 ezer elsivatagosodott hektár,
868 millió alultáplált ember a világon,
1 milliárd 741 millió túlsúlyos,
ma éhen halt 15 836 ember,
mire ezt leírom,
tízzel több,
fogy a víz, bizonyos energiák, hordozók,
kábítószerek, neuronok,
207 ezer 156 öngyilkos.
De te is csak ennyi vagy, Ezékiel, pajzán dalok
énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a hangot.
Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek.
Hermann Hesse sem él már.
Ha ugyan ez az élet, és ő van ezen a körön kívül.
Ha ugyan nem ő húzta be a függönyt,
hogy ne lássam,
ne azt lássam,
tegyem a dolgom, népes családom dolgaiban járjak,
műveljem a szőlőt,
mert ez a munkaköri leírásom,
ezért születtem,
s közben fogyasztom én is a papírt,
a pipadohányt,
a cabernet francot,
és a grafitot a ceruzámban,
no meg a fényt, még ha tompított is,
mire a fájdalmon átszűrődik, már alig pislákol,
veszett fejsze nyele.
Rendőri sorfal az üdvözülni akarók és az ellentüntetők között.
Mindkét oldalon szeméthegyek, egyszer használatos
arcok, jelszavak, üres szlogenek.
De mire virrasztani kéne, már egy lélek sincs
a téren, mi teljesen üres,
mint amilyen szemmel Jónás tekintett Ninivére, először.
Pedig a nyelvet feltámasztani legalább két ember kell,
mint a legelején, emlékszel,
te meg én,
csak mi ketten,
ha nem beszélsz hozzám,
nem lesz teljes a te békéd.
Két lap közé szorul a fény.
Nem merem megkérdezni,
miért látom
a te szemeddel,
és miért ennyire kék
a dél,
ha nincs.