Mint száz dárda had,
Úgy karmolt belém a vad,
Ordított, morgott szüntelen,
Nagyban folyt a küzdelem.
A bőrömbe mélyedt karma,
Mondom neki, hát rajta!
Tépd ki dobogó szívem
Vidd magaddal, és menj!
Mélyen belenéz a szemembe,
Aztán lassan, némán elenged.
Elillan nagy alakja a bokrok közé,
S azzal eltűnik ő mindörökké.