Tüdőd ólommal megtöltő köd,
üresedő nedves táj,
hol nincs más, csak kopasz
bokrok és fák.
A hulló leveleket nézvén
mutatkozik egy-egy üzenet:
meglásd, elviszlek téged is,
suttogja a hajnali fagyos szél,
s hidd el, a pihenő föld illata
lesz majd a vigasz.
Esik az eső csepp csepp után,
s hullik a könny, mely az eresz helyett
orcádon csorog végig,
kutatva a válasz után, melyet
lelni nem fogsz, kivéve
az avart, hol mindezt olvasod.