Az egér és a bűnbánó elefánt

Az egér és a bűnbánó elefánt

Szerző: Zsáki István

Szerelemre lobbant egy kis

hetrefüles egérke,

meg is hívta választottját

otthonába, ebédre.

Kitakarított a lyukból

mindenféle kacatot,

végezetül rózsákat vett

két vagy három tucatot.

Egérszag ellen pont jó lesz”

szimatolta lelkesen,

csak vázája nem volt hozzá

elfeledte teljesen.

Elhintem az ajtó előtt!”

kapott észbe hirtelen,

Ne gondolja, hogy egy egér

éppenséggel nincstelen.”

Igaz, hogy a felmenőim

templomkertből származnak,

ám én már e szekrénysarkot

tekintem a házamnak.”

Sajt is akad, búzaszem is

áll a csűrben, zsákszámra,

megdézsmálom bármikor, csak

jussak fel a párkányra…”

Így cincogott, miközben a

rózsát szórta szerteszét,

észre sem vette az éppen

betoppanó kedvesét.

Pedig a hölgy lába alatt

rengett a föld rendesen,

ormányával trombitált is

üdvözlésképp, lelkesen.

Cincogikám, merre bújtál?”

téblábolt a lyuk körül,

hisz az egér ki se látszott

a sok rózsaszál közül.

Rá is lépett véletlenül

szerelmének lábára,

jó, hogy nem tiport rá annak

összkomfortos házára.

Így is lett nagy ribillió

lesántult az egérke,

az elefánt sírta: „Te is

ráléphetsz az enyémre!”

Csík Mónika

Párizsi sanzonett

Nevére kényes minden párizsi, sohase mondják: „Pá, Zsolt, pá, Gizi!”, ehelyett súgják: „Kedves Ella, a szívem önnek szürke cella –  és Matheo...

Dancs Szabolcs

utolsó stációk

hiába vettem fel legszebb kockás zakómat, ő nem jött el, mondják, ruhája sincsen hasonló alkalomra   körbeáll vendég, moderátor: szívem kalapál,...

minden élet félbehagyott

minden élet félbehagyott – látod magad az időtlen nem érkező eljövőben: lankadt szíved hogy vánszorog, mintha várnák jobb városok – látod magad –...

résen át

figyeld a résen át a tájat, a nyers vidék fényeit, foltját: kapcsold a végső hírcsatornád – figyeld, a táj ahogy kifárad   figyeld a résen át a...

Vajda Noa Pálma

a tenger

kopasz tatinak   tűr még a tenger, ahogyan te mondtad. szeretném hallani szádból e szavakat. nem a papírról, amit meghagytál az utókornak azért, hogy később tudjanak...

H. Militicsi Viola

Cím nélkül

Anya, ma az udvaron felfelé dobáltam a pöttyös labdám. Azt akartam, hogy olyan magasra szálljon, hogy elérje a kábelt, amely áthalad a kert felett. Figyeltem, ahogy repül, ahogy én...

Antalovics Péter

Két nő

nemrég láttam egy forgalmas utcán anya és lánya sétált karon fogva lassan mentek sehova sem siettek csak közelebbről vettem észre a lány szeme a semmibe révedt az anya...

Géber László

Kafka árnyéka

Egy lepusztult kocsmában délelőtt, amikor még sehol senki, csak a füst szaga árulja el, hogy itt valami volt, olyan kisebbféle angyali háború. Egy lepusztult füstös kocsmában...

Z. Németh István

Tulajdonképp

Kölcsöntestben, kölcsönlakásban, de az elszakadt papucs az enyém. A gondolat is, amely szobám akváriumában körülöttem úszkál.   Világok gömbösödnek,...

Szürke, fehér

Vonat vágtat az éjszakában, nincsen alatta sín,                           nincsen fölötte ég. A rím a versben előretolakszik.  ...