Szerző: Ricz Géza: Vándor
lassan elvesztem
látásom. először az éles
körvonalak tűntek el. szilánkok
határai, mozgó létek bizonyossága.
eleven körforgásból holt anyaggá
olvasztottalak, külvilág.
majd a színek fakultak
napról napra. ázott álmok
derengő emléke lett az aktuális
most. fényfehér festékek
hatoltak a testbe, áttetsző szívizom,
mosódó márványkamra.
végül szemeim is feleslegessé
váltak, az érzékelés új útjai
nyíltak a képzelt horizonton.
tapintottam zengő hangokat,
ízleltem fémek csengését,
gejzírek forróságát láttam.
kívül nyüzsög a belső nyomor,
hát halkan, a tükörnek mondom.
biztonságban vagy a látszattól,
biztonságban énölő élvezettől,
hamis illúzióktól,
békés vakságban.