halk zúgással kezdődött az új időszámítás.
a testeken remegés futott végig, s a mámorban
alig néhányan vettük észre a változást.
mire eszméltünk, elöntött a habzó kényelem.
a bizsergésbe feledkezett arcokon élvezet
csillogott, a vágy eluralkodott az érzékeken.
biztos cél híján belekapaszkodtunk az anyagba.
az idő nélküli álomban nem fáradtunk el –
épp csak fájdalmunk nyűge lett elragadva.
századok múltak el érintetlenül. a szabályosra
épített utcákat, kövezett tereket benőtte a gyom,
és súlyos pára ereszkedett az egész városra.
ám ez már alig zavart valakit. mind kevesebb
mozgásra volt szükségünk, az élményhez elég
lett a képzelet, s csak ritkán láttunk hevesebb
alakokat. ezek mindig gyanúsnak tűntek.
sokukat száműzte a tanács, s akik maradtak,
talán tovább hódoltak a vad kétely-bűnnek.
azt beszélték, a falon kívüliek mind vakok lettek.
idegen isteneik előtt hódolva bolyongtak,
mint a lélek, akit ismeretlen földre vetnek.
*
minden józan elmében szétárad a nyugalom.
vizeinken kedvező szél fúj, idegen hajó sehol,
s távol felsejlik a világ végéig tartó uralom.