Szerző: Antal Szilárd
tévedni emberi porok.
a testet alkotó, zsongó
elemek egyenként hullanak
szerteszét csonton, húson,
bőrön át, elérve az egészbe
vetett bizalom végső,
tapintattal omló falát.
vannak még feladatok.
néhány illúzió, elalélva
tartott ember műanyag
valósága. mettől meddig,
mikor mit, honnan hova.
a vélt szeretet hazug,
szelíden ingó oszlopa.
az idő nyugalmat adott.
nincs már mitől tartani.
forró, párás lég. metsző,
merev hideg. cselekvéssé
nőtt, meg nem történt, zavart
múlt. tükörbe nézni: a túlsó
parton lassan bealkonyult.