Szerző: Ricz Géza: Vándor
beleolvadt arcom a napba.
távoli zúgás a gépezet,
az áldozatot a tűzgömb
szenvtelenül fogadta.
közelről még jobban égetett.
szemmélyben csillogó
vakság, szemben a fehér
fénnyel és elsodort életek
beláthatatlanul, némán.
a mindenek színe előtt
múló sors-semmiségek,
szenteket vitt a vénám
egyenesen a tág halálba.
eleven, nyüzsgő testek,
ficánkoló, élveteg végtagok,
látszatba kábulás inhalálva.
a kéjencek gyorsan haltak,
gyönyörű metafizika.
gránitba öntött képek,
mohón mannát faltak,
s megtalált a biztos szikra,
hogy most senki sem él.
belekortyoltam a jövőbe,
és halandóként bort öntöttem
velem vegyült hamvaikra.