a nagy feladat: ébren átkelni a túloldalra,
mielőtt az újjászületés omló lehetősége
a mosódó múltban végleg feloldódna.
saját őskorban látott, homlok mögé égett,
álmodott képek követnek éjszaka, sodró
égi folyó zubog izzó elemek közt, míg
jótékony erők mozgását figyelem. alig
csendesülhet a zsongás, nem nyugodhat
elme a semmicsóváktól szabdalt, józan
megfontolásnak titkos területeken.
*
még kevés bolond állt a folyópartra.
a lélegzet előbb-utóbb kifogy a tüdőkből.
az élettől lopott erő nem látott úton tér
vissza, hiánya minden duzzasztott űrt
szép lassan felőröl. „fordulj a felszíntől,
fordult a kristálykocka”, susognak fák,
égből érkező sugarak. „a szenvedés,
az élvezet körbeér a kezdőpontba”,
hallom a sóhajt, élem a látomást, s el-
szakadok, mintha létem is látomás volna.